Pajzánságban nem ismertek gátlást a 19. századi franciák

A film valós személyeken, Pierre Louÿs századfordulón élt francia költő és szeretői levelezésén alapul.

Igen, sőt, még inkább a fotókon, amelyeket egy férfi és egy nő, Pierre Louÿs és Marie küldözgetett egymásnak. A film cselekménye négy éves periódusban játszódik, 1895 és 1899 között, amíg Pierre feleségül nem vette Marie húgát. Érdekelt, hogy ki lehet a nő, aki bátran belenéz a kamerába, játszik a hajával – ki készíti a fotókat, a fényképész vagy az alanya?

A Pajzán kíváncsiságban szereplő fényképek, amelyeket látunk előhívás közben, az eredeti fotók pontos rekonstrukciói?

Így van, leutánoztuk az eredetieket. Pierre Louÿs amúgy nem is akart fotós lenni; költő volt, hobbiból fotózott. Szerette volna megörökíteni az intim pillanatokat, épp ezért nem prostituáltakat fotózott, hanem azt szerette volna elkapni, hogyan élveznek a nők aktus közben. Inkább a képeken szereplő Marie-ba szeret bele, mint a valós személybe. A filmem nem csak Pierre Louÿs előtt szeretne tisztelegni, hanem általában a kor fényképészei előtt.

A film kicsit talán provokálja is a nézőt például azzal, hogy a női testek (mivel a karakterek a századforulón éltek) nem szőrtelenek. Volt ebben szándékosság? Kíváncsi volt a nézők reakcióira?

Persze. A színésznőim nagyon fiatalok, és én arra kértem őket, hogy ne szőrtelenítsenek a forgatás előtt. A mai generációban nagyon jellemző a szőrellenesség, ami a pornográfia hatása. Ez a film a testről szól, és szerettem volna a maga természetességében megmutatni. Ehhez költészeti eszközöket is alkalmaztunk az operatőrömmel: a külső háttérben fák, lombkoronák, növényzetek láthatók, ebbe illeszkedik bele a női haj és szőrzet.

A Pajzán kíváncsiság benne a meztelen testekkel, a kiszolgáltatottság megjelenítésével érzékenyen érintheti a mai feminista témákat – próbáltam ezektől függetlenül nézni, de nem ment. Mennyire gondolja politikailag korrektnek a filmet (és a kifejezést most semleges értelemben használom)?

Amikor elkezdődött a casting, szóltam a stábnak, hogy lesz meztelenség a filmben és ragaszkodtam ahhoz, hogy férfi testek is szerepeljenek benne. De abban a korban csak férfi fényképezett nőt, ez fordítva nem volt elképzelhető. Van is egy jelenet, amiben Marie megpróbálja lefotózni Pierre-t, de nem hagyja. Pierre Louÿs amúgy nem politikailag korrekt szereplő – ő egy ördögi szépség, aki sokat szenved.

Eszébe jutott-e, hogy a filmje a szerelmi sokszögekkel, erotikájával és frivolságával rájátszik a francia embereket övező előítéletekre?

Igaz, ez egy klisé lehet, de a 19. században ezt az elitista nagypolgári világot jellemezte, hogy az emberek tartottak szeretőket. Marie és Henri egész életükben házasok voltak, soha nem váltak el, de Marie egész életében megcsalta a férjét, egyre fiatalabb szeretői voltak. Számomra nagy rejtély, amit a film nem is tud megoldani, hogy Henri egész életében szerelmes volt a feleségébe; ő az örök szerelmes karakter. A házasság akkoriban örök köteléknek számított, de elfogadott volt a szexuális szabadosság. A film egyébként ebben a tekintetben is provokatív lehet mai szemmel: az, hogy valaki elveszi a szeretője húgát, ma vérfertőzésnek számít. A századfordulón elfogadott volt: például Manet szeretője, Berthe a festő öccsének felesége lett. A házasság egyfajta fátyolként működött, amely konszolidálta és megvédte ezeket a kapcsolatokat.

Amennyire autentikusnak látszanak a ruhák, a frizurák, a díszlet, a fotóelőhívási eljárások és így tovább, annyira mai az elektronikus zene. Miért pont a zenében akarta megjeleníteni az anakronizmust?

Ez egy kis költségvetésű film, már csak ezért sem óhajtottam a nagyszabású kosztümös irányba elmenni. Talán észrevette, hogy nincsenek benne hintók, lovak; a szereplőket általában közelről mutatjuk meg. Hoztunk egy-két apró döntést, amik valószínűleg nem fordulhattak volna elő a valóságban: például az egyik jelenetben Henri fésüli Marie haját, amire egy ilyen gazdag polgári családban nyilván szobalány állt rendelkezésre. Mint említettem, a színészeim nagyon fiatalok, 25–30 évesek, és az ő látásmódjukat igyekeztem a zenében és a ruháikban is megjeleníteni. A kosztümök között szerepel Zara ruha, bolhapiacon szerzett ruha is. A zene pedig Debussy-művekből áll, amelyeket Arnaud Rebotini, a zeneszerzőnk (aki egy ismert előadó az elektrozenei szcénában – a szerk.) elektronikus zenei elemekkel kevert. Debussy egyébként a főszereplő, Pierre Louÿs nagy barátja volt.

A szereplők közötti kapcsolat és kommunikáció gyakran inkább nézésekből, tekintetekből derül ki, mint a dialógusokból. Ez bele volt komponálva a forgatókönyvbe?

forrás: Facebook

A rendező, Lou Jeunet

Örülök, hogy észrevette; sok munka volt a vágással. A párbeszédeket is költészetként szerettük volna megjeleníteni. A kétszereplős jelenetekben két kamerával dolgoztunk az operatőrömmel, mindketten egy-egy szereplőt vettek. Sokat használtuk a spontán reakciókat, és így rengeteget kellett vágni is a dialógusokból.

A Pajzán kíváncsiság 2019. július 4-én kerül a magyar mozikba. Még több fotó a filmből:

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!