Összejöttem a karácsonyi bulin a főnökömmel - hogy nézzek a szemébe holnap reggel?

Annának hívnak, 35 éves marketinges vagyok, egy kis, családias cégnél dolgozok, immáron két éve. Az idei év nálunk is a COVID jegyében telt, azaz egy idő után a legtöbbünknek home officba kellett vonulnia. Ez amellett, hogy sokkal szabadabb munkavégzést tett lehetővé, nem hatott jó irányba a társas kapcsolatainkra nézve.

A munkaidő valamilyen szinten kötetlenné vált, leszámítva persze a zoomos meetingeket és az elvégzendő feladatokat, de mégiscsak hiányoztak a közös reggeli kávézások, a megszokott, szinte családias hangulatú ebédek, a munkatársakkal való csipkelődő viccelődések és minden, amit társas érintkezésnek nevezünk.

A social distancing gyakorlatilag kiölte a mindennapjainkból azt a könnyedséget, jó hangulatot és plusz érzést, melyet a közös munka élménye jelent. Egyedül is lehet kávézni, vagy ebédelni, de mégiscsak más, ha közben tudsz két szót váltani egy másik emberrel, hogy mit csinált a hétvégén, hogy van a család, vagy, hogy éppen milyen receptet próbált ki legutóbb.

Ezért is robbant bombaként a hír, hogy december 18-án céges bulit tartunk, amire nem a számítógépről kell bejelentkeznünk, hanem végre személyesen találkozhatunk újra egymással. Izgatottan készült mindenki, minden meeting végén elejtett a főnök egy-egy vicces megjegyzést, amivel utalt a karácsonyi "nagy" bulira. A cég székhelyére szervezték, és mivel szerencsére pont 10-en vagyunk a főnökkel együtt, így pont belefértünk a maximum 10 fős összejövetelbe. 18-án még mindenki leadta a feladatait, elküldte a statisztikáit és már alig vártuk, hogy este hat óra legyen. Én is gyorsan lezuhanyoztam és az alkalomnak megfelelő kis feketémben indultam neki az estének.

Mikor megérkeztem éppen belebotlottam Ági munkatársnőmbe, aki furcsa grimasszal mért végig.

Bálint a főnökünk volt és nagy nőcsábász hírében állt, bár nekem ilyen jellegű tapasztalatom nem volt vele kapcsolatban. Ismertem a folyosói pletykákat. Az tény, hogy néha megdicsérte a sminkemet, vagy a ruhámat, és néha viccelődött azzal, hogy mikor randevúzok már vele, de nem tudtam soha komolyan venni, és nem tekintettem ezeket a megnyilvánulásokat puszta bóknál, munkatársak közötti évődésnél többnek.

- Hova gondolsz? - válaszoltam kissé pironkodva – Hiszen a főnököm, ráadásul nős is.

Nem tudtuk továbbvinni a gondolatmenetet, mert megérkezett Tamás, aki széles mosollyal és nagy hangon betessékelt minket az utcáról.
- Hölgyeim, hölgyeim, megfáznak idekint ilyen lenge öltözetben – mi pedig nevetve követtük és beléptünk az épületbe. Az épületbe, ahova korábban néha nyűg volt reggel nyolcra beérni, most úgy toppantunk be, mintha régi kedves ismerőshöz érkeztünk volna.

A folytatásért kattints!

Íme pár munkahelyi dolog, ami a járvány hatására igencsak megváltozott:

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!