10 jel, amiből rájöttem, hogy telefonfüggő vagyok – és 10 megoldás

Az okostelefonom, a rajta található alkalmazások és persze a (majdnem) korlátlan mobilnet nélkül félkarú óriás vagyok. Imádom, hogy napi kapcsolatban lehetek a külföldön élő barátaimmal; hogy egy tenyérnyi dobozban tarthatom az összes teendőt, címet, telefonszámot, fényképet és receptet, nem beszélve a térképről, a naptárról, a levelezésről. Mindehhez egy-két évtizeddel ezelőtt még vaskos telefonkönyv, fényképalbum, szakácskönyvek, atlaszok, asztali naptárak és postaládák kellettek – ma már egyik sem. Szóval rendkívül hálás vagyok a technológia fejlődéséért, azért, hogy ilyen egyszerű lett az életem. Hogy a jóból is megárt a sok, hogy kezemben levő csodaszerkezet kezdi átvenni az uralmat az életem fölött, azt viszont az elmúlt két-három évben kezdtem megállapítani, éspedig a következő tünetekből:

1. Naponta legalább három órát bámultam a mobilom képernyőjét.

2. Nem figyeltem oda, hogy mit eszem, mert ezalatt is a telefonomat néztem.

3. Megszállottja lettem annak, hogy hányan lájkolták a Facebook- és Instagram-posztjaimat: ha sok felfelé mutató hüvelykujj és/vagy szívecske érkezett, akkor madarat lehetett velem fogatni, ha kevesebb, mint amire számítottam, akkor letargiába estem.

4. Azzal kellett szembesülnöm, hogy képtelen vagyok végigolvasni egy könyvet vagy végignézni egy filmet. Ez zavar talán a legjobban. Sokáig úgy gondoltam, hogy öregszem és ettől egyre válogatósabb vagyok, de nem. Az üzenőfalamon másodpercenként sorjázó információktól lett magasabb az ingerküszöböm.

5. Nagyon nehezemre esett öt percnél tovább telefonon beszélgetnem valakivel anélkül, hogy közben ne kattintgatnám a híreket a laptopomon.

6. Erősödött bennem a szorongás a Facebook-csoportok, Youtube-videócsatornák láttán, de akkor is, ha kerülni kezdtem ezeket. Ha beloggoltam, akkor azért éreztem szörnyen magam, ha nem, akkor azért, mert féltem, hogy kimaradok valamiből.

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!