Négy év várakozás ezért? Az Eufória visszatért, de teljesen feleslegesen

Sokkal inkább egy generációs lenyomatnak tűnt, hiszen meg tudta ragadni azt a bizonytalanságot, szorongást és érzelmi káoszt, amelyet sok fiatal Z-generációs érzett, még akkor is, ha a történet gyakran a végletekig eltúlozta ezt. Rue függősége, Jules identitáskeresése vagy Cassie kétségbeesett szeretetéhsége mögött mindig ott volt valami ismerős és emberi. Az Eufória nem azért volt annyira népszerű a rajongók körében, mert minden jelenete hiteles volt, hanem azért, mert az érzelmei azok voltak. Éppen ezért érződik olyan különösnek a harmadik évad. Miközben a szereplők öt évet öregedtek, maga a sorozat mintha ott ragadt volna, ahol korábban volt. A világ közben rengeteget változott. A közösségi média, a fiatalok problémái, a mentális egészségről folytatott párbeszéd mind más lett. Az Eufória azonban továbbra is ugyanazokat a válaszokat adja ugyanazokra a kérdésekre, és emiatt néha olyan érzést kelt, mintha egy időben konzervált alkotást néznénk.

forrás: HBO Max

Az Eufória egykor emberekről szólt, ma már inkább önmagáról

A harmadik évad nézése közben többször az volt az érzésem, hogy Sam Levinson már nem a karakterekre figyel, hanem arra, milyen képet szeretne festeni róluk. Az első évadban a szereplők hibái, gyengeségei és döntései alakították a történetet. Most sokszor inkább az történik, hogy a történet próbálja a karaktereket egy előre elképzelt mondanivaló szolgálatába állítani, méghozzá a lehető legcikibb vagy szürreálisabb módon. Ez különösen Jules esetében feltűnő, aki egykor a sorozat legizgalmasabb figurája volt, illetve egyszerre testesítette meg az önkeresést, a szabadságvágyat és a sérülékenységet. Most viszont alig kap valódi teret. De ugyanez érződik más szereplőknél is. Rue története sokszor inkább egy gondolat illusztrációjának tűnik, mint egy ember útjának. Cassie pedig már nem annyira karakter, mint inkább egy állandóan ismétlődő tragédia, aki a leggázabb helyzetekben találja magát az Onlyfans-es karrierje miatt. A legnagyobb különbség azonban az, hogy régen megértettem ezeket a karaktereket, még akkor is, ha nem értettem egyet velük. Most sokszor csak figyelem őket kívülről.

forrás: HBO Max

A látvány győzött a történet felett

Kevés sorozat néz ki olyan jól, mint az Eufória. Ezt még a legnagyobb kritikusai sem vitathatják. A fényképezés, a világítás, a színek használata, a kameramozgások továbbra is a televíziós mezőny élvonalába tartoznak. Sok jelenet önmagában vizuális élmény, csakhogy egy idő után feltűnik, hogy a látvány gyakran fontosabb szerepet kap, mint maga a történet. Olykor perceken keresztül gyönyörű képeket látunk, miközben a karakterek nem jutnak előrébb, a konfliktusok nem mélyülnek el, és az érzelmi tét sem növekszik. Az első évadban a stílus még a történet szolgálatában állt. Most viszont néha úgy érződik, mintha maga a történet szolgálná a stílust. Mintha Levinson annyira beleszeretett volna az Eufória vizuális világába, hogy közben megfeledkezett arról, miért szerették meg a nézők ezt a sorozatot.

forrás: HBO Max

Angus Cloud hiánya többet mond a sorozatról, mint maga a történet

Na, de a lényegre térve, kevés karakter volt az Eufóriában, aki annyira természetesnek hatott, mint Fez. Miközben körülötte mindenki szélsőségek között mozgott, ő mindig valami emberi egyensúlyt képviselt. Nem volt tökéletes, de valódinak érződött. Azt hiszem ezért voltak annyira jók azok a jelenetek is, amelyek Angus Cloud emlékének szólnak. Ezekben a pillanatokban ugyanis eltűnik minden olyan, amit utáltunk ebben az évadban, és kicsit visszamegyünk az időben, átélni a 7 évvel ezelőtti időszakot.

forrás: HBO Max

Megváltozott a világ, az Eufória pedig nem vette észre

A harmadik évad végére így nem az volt az érzésem, hogy egy rossz sorozatot láttam. Inkább az, hogy egy olyan produkciót kaptam, amely elvesztette a kapcsolatot azzal a pillanattal, amelyben valamikor a covid előtt megszületett. Az Eufória annak idején azért volt különleges, mert úgy érezte az ember, hogy pontosan érti a saját korát. Most viszont sokszor úgy hat, mintha a múltját próbálná újraalkotni. Ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanazzal a sokkolási módszerrel, ami nem mellesleg a lehető legrosszabbul sült el. Rue halála erős akart lenni, mégis hihetetlenül semmilyen lett. Abszolút méltatlan volt a karakter sztorjához. A néző rá sem jött mi történik, amíg Ali sírni nem kezdett. Bár tény és való, hogy akárcsak Nate kígyómarásos halálának, ennek is megvolt a maga szimbolikus jelentése, mégis óriási űrt hagyott a szívemben, mivel egy Tarantino film koppintásnak hatott, semmint egy kerek, igazi és karmikor befejezésnek.

Jó lett volna igazi búcsút venni a szériától, ám ettől sajnos túlzás nélkül megfosztottak minket a készítők. De, hogy valami pozitív dolgot is mondjak nektek az az lenne, hogy sosem hittem volna, hogy pont az Eufória fog egyszer rávenni, hogy elolvassam a Bibliát… Ámen!

Ha szeretted az Eufóriát, akkor ajánlunk 7 zseniális szériát, amiért szintén rajonghatsz!

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!