Előkerült az exem: féltem a házasságom, de nem tudok nemet mondani neki

Kedves Éva magazin!

Elmúltam negyven, a gyerekeim tinédzserek. Egyetemista koromban összejöttem valakivel, a kapcsolatunk öt évig tartott. Nagyon szerettem azt a fiút, de ő nem tudta elkötelezni magát, így aztán szakítottunk. Én hamar találkoztam valaki mással, egy kedves pasival, aki 21 éve a férjem. De a házasságom alatt sem tudtam elfelejteni az első szerelmemet. 13 éve az exem írt nekem (a szüleim címére), elmondta, hogy ő sem tudott elfelejteni, és rájött, hogy nagyot hibázott. Bocsánatot kért a múltért. Udvariasan válaszoltam, hogy férjnél vagyok, boldog házasságban élek, és minden jót kívántam neki.
Tavaly, amikor az anyukám meghalt, az exem eljött a temetésére. Megállt bennem az ütő, amikor megláttam. Egy kicsit csevegtünk, de ez nem volt a megfelelő hely az igazi beszélgetésre. Elkérte a címemet és megkérdezte, hogy írhat-e nekem. Beleegyeztem, és pár hét múlva meg is érkezett az email, amiben elmondta, hogy semmit nem változtam, amióta együtt voltunk, és nagyon örül, hogy láthatott. Megint elnézést kért a múltért. Válaszoltam, sőt, megkérdeztem, hogy találkozhatnánk-e – persze csak mint barátok.
Ennek ellenére úgy éreztem magam, mint egy 16 éves, aki randira készül. Órákig ücsörögtünk egy étteremben és beszélgettünk. Elmondta, hogy soha nem nősült meg, együtt él egy nővel, de van egy saját lakása is, és hetente egy-két napot ott tölt. Soha nem lett gyerekük. Az élettársa szerette volna, ha összeházasodnak, de az exem nem akart, mert csak engem tudott volna elképzelni a feleségeként.
A találkozásunk után folyton csak rá tudtam gondolni, nagyon hiányzott. Folyamatosan üzeneteket váltottunk, aztán egyszer kérte, hogy találkozzunk megint. Ekkor már meg is csókolt, két hét múlva pedig az ágyában találtam magam. Amikor legutóbb találkoztunk, az egész napot ágyban töltöttük. Amikor pedig nem vagyunk együtt, folyamatosan írogatunk egymásnak.
Az élettársának fogalma sincs a létezésemről. A férjem azt gondolja róla, hogy az expasim, aki eljött a temetésre. Borzalmas lenne, ha mindketten mindent bevallanánk, mégsem tudjuk abbahagyni. Szükségünk van egymásra, szeretjük egymást, de fogalmam sincs, mi lesz ennek a vége.

Petra

Kedves Petra,

Nehéz év áll Ön mögött. Nem tudom szokott-e címet vagy mottót adni élete egy-egy fejezetének, de biztatnám, keressen egyet, amit kifejezőnek ítél. Talán iránytűnek szolgálhat azon a belső érzelmein keresztül vezető kiránduláson, amihez nincs térkép, s az eltévedés időnként garantált.
Azt írja: első szerelmével a kapcsolatuk öt évig tartott, de a fiú nem tudta elkötelezni magát ön mellett. Öt év nem kevés idő. Ez alatt nem sikerült összefésülni a jövőről alkotott elképzeléseiket. Petra, ön akkor tudta mit szeretne és nemcsak dönteni, hanem továbblépni is volt ereje.
Tényleg kedves pasi lehet a férje, ha ilyen hosszú ideig boldognak érezte magát vele. Azzal, hogy az exe újabb megkeresését udvariasan hárította, megerősítette a döntését a házassága mellett. Egyben lezárta azoknak a lehetőségeknek sorát, amik már elszaladtak a múlttal együtt. Elfelejteni nem lehet az első szerelmet, de helyén kezelni igen. Hiszen változunk, fejlődünk az évek alatt, így a szerelmekhez való viszonyunk is változik.
Eltelt 20 év és ismét felbukkant az exe. Az édesanyja temetésén. Drámai időzítés. Miért pont ott? Nem csodálom, hogy megállt magában az ütő. De mintha az idő is megállt volna ott. Itt elérkeztünk egy kényes részhez. Édesanyja elvesztéséről, az azt követő időszakról nem ír. Mintha hárítaná édesanyja halálával kapcsolatos belső érzései kimondását. A szülők elvesztése egészen más dimenziót nyit az ember életében. Sok fájdalommal, bűntudattal, haraggal, önváddal, szomorúsággal terhelt időszak a gyász ideje. Nehéz lehet ezzel egyedül szembenézni. Amikor meginog az addig biztosnak hitt talaj, egészen szokatlan reakciókat válthat ki az emberből. Idő kell, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Ebben a sebzett, nehéz érzelmekkel teli időszakban került elő múltjának egy tanúja, akivel eljutott egy olyan élethelyzetbe, ami eddig elképzelhetetlen volt. Vajon miért? Mi változott ön körül?
Kettőjük életében még most is jelentős különbséget látok az elköteleződés és a felelősségvállalás terén. Ön hogy látja ezt? Kinek kell majd döntenie a jövőről? Azt írja, fogalma sincs mi lesz ennek a vége. Ezt a kérdést nem lehet megúszni vagy figyelmen kívül hagyni. Lehet még tologatni, halogatni, de előbb vagy utóbb meg kell válaszolnia. Őszintén, és elsősorban önmagának, ahogy megbocsátani is először önmagának bocsát meg az ember.
Kívánom, hogy találja meg a legjobb választ, s ha ez egyedül nehéz, fontolja meg professzionális segítő igénybevételének lehetőségét is.

Klement-Soós Ágnes

tanácsadó

Egy boldog házasságban sem mindig könnyű:

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!