Felajánlottam a kasszánál, hogy kifizetem a bácsi helyett a termékeket - Ami ezután történt, rém megalázó volt

Biztosan te is találkoztál már azokkal a megható Facebook-történetekkel, amikor valaki elmeséli, hogy épp a kasszánál állt sorban, amikor az előtte lévő idős néni vagy bácsi felfedezi, hogy hiányzik X forintja a fizetésnél, úgyhogy ő közbelépett és kifizette a végösszeget. Amit követett a hála, a köszönet, és igazából mindkét fél részéről a boldogság. Mert segíteni jó, és az ember ettől olyan löketet kap, amit nehéz is szavakba önteni utána.

Szeretem azt gondolni, hogy én is segítőkész ember vagyok. Ha idős embert látok nehéz csomagokkal, mindig felajánlom a segítségem, és nem egyszer adtam már aprót valakinek, aki kérte. De ilyen eset, hogy épp előttem legyen kevesebb pénze valakinek a boltban, még sosem történt. Egészen múlt héttel ezelőttig.

Csak pár dologért ugrottam be a boltba, de mivel kuponozni akartam, így inkább nem az önkiszolgálóhoz mentem, nehogy hibázzak és várakoznom kelljen. Előttem persze hosszú volt a sor, úgyhogy javarészt telefonoztam, bambultam, és vártam, hogy végre fizethessek. Már mindent ki is pakoltam a szalagra, amikor az előttem lévő idős bácsi következett. Nem néztem, miket vett, de ahogy köszönt a kasszásnak, rögtön feltűnt, hogy elég zihált a külseje és lyukas a kabátja. Amikor a pénztáros (aki amúgy köszönni is alig akart és végig flegmán méregette őt) lehúzta a termékeket, majd közölte a végösszeget, a bácsi matatni kezdett a pénztárcájában.

Elkezdte számolni az aprót, adogatta a pénztárosnak, majd a végén kiderült, hogy kb. 500 Ft-tal kevesebb összeg van nála.

- Elszámoltam magam! A többit otthon hagytam... - mondta kétségbeesetten, és már nyúlt volna a szatyorba, hogy valamit visszaadjon, amikor közbeszóltam.

- szóltam közbe, és boldogan nyúltam a táskámba a pénztárcámért. Nagyon szívesen segítettem volna, úgy éreztem, ráfér a bácsira, hogy legyen egy jó napja, hogy valaki kedves legyen vele. Fordított helyzetben én is hálás lennék, ha valaki kisegítene. Csakhogy még a pénztárcámig sem ért a kezem, a bácsi megfordult, és hangosan kiabálni kezdett velem.

- Mit képzel maga? Azt hiszi, hogy rá vagyok szorulva 500 forintra? Hogy valami kis taknyosorrú alamizsnájára legyen szükségem?! Ugyan nem kértem, hogy fizessen helyettem bárki is!

A levegő megfagyott, na meg persze én is. Nem hittem a fülemnek. Én csak jót akartam, segíteni, erre azon kapom magam, hogy kiabál velem, és természetesen mindenki minket néz. Csak pislogtam, miközben a bácsi kihajította a kasszás mellé az egyik termékét, mondván, hogy "ezt vihetik is vissza akkor." Végig motyogott magában mérgesen, amíg sztornózták a számláját, miközben én még mindig azon gondolkodtam, mit mondhatnék neki. Egy pillanatra még dühös is lettem, gondoltam beszólhatnék valami csúnyát, de végül csak annyit mondtam neki, miután fizetett, hogy

- Kívánom, hogy legyen szép napja. De tényleg.

Ő pedig csak pislogott, majd lesütötte a szemét és kisétált. A pénztáros, aki előtte végig flegmán viselkedett, rám mosolygott és annyit mondott, hogy igazából a gesztus számít, és látszik, hogy jó ember vagyok. Akárhogy is, én olyan gyorsan pakoltam, amennyire csak lehetett, mert persze mindenki engem bámult továbbra is. A boltból kilépve még a távolban láttam a bácsit, ahogy ült a buszmegállóban és nézett maga elé. Szeretném azt hinni, hogy később eszébe jutott, hogy valaki nem kinevette vagy kigúnyolta őt, hanem ki akarta segíteni. Nekem pedig ez egy emlékezetes lecke volt: attól, hogy a Facebookon mindenki nyomja a szívecskét az ilyen sztorik végén, a valóság sokkal kuszább. Az embereknek nem csak pénzre, hanem méltóságra is szükségük van – és néha ezt védik a legvadabbul.

Ezt olvastad már?

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!