Eke Angéla valóra váltotta régen dédelgetett álmát

Panamy
Tarapcsák Dalma

A színésznő két legyet üt egy csapásra – és teszi mindezt a lehető legjobb szándékkal!

Eke Angéla régóta a fenntarthatóság és a tudatosság szószólója, aki bár ezúttal vásárlásra buzdít, teszi mindezt úgy, hogy rögvest két legyet üt egy csapásra. Egyrészt a termékek, amikre felhívja a figyelmet, mind csodálatos hazai márkák, másrészt pedig az azokból befolyt összeggel rászoruló kutyákon segíthetünk – a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát alapítványa kapja ugyanis a teljes bevételt.

Bár alapvetően egy jótékonysági ruhavásárnak indult a kezdeményezés, de a koronavírus hozta helyzet miatt végül az online térbe került át a „VIP turkáló”. A színésznőnek azonban nagy vágya volt ennek a kezdeményezésnek az elindítása, így nem volt kérdés, hogy ha kell, tűzön-vízen átmegy, hogy célt érjen. A felajánlott hazai tervezői darabokon túl, Angéla saját különleges darabjaiból is felajánl, illetve más színésznők, művésznők, énekesnők relikviái is fellelhetőek lesznek a virtuális vásáron, amely egészen december 15-ig tart. És többek között ilyen kincseket szerezhetünk be akár a fa alá:


A kezdeményezésben résztvevő márkák: Celeni, Tomcsányi, Zsigmond Dóra menswear, Kiss Márk, Anna Amélie, CAKÓ, Je Suis Belle, Zia, Zólyomi Laura, Richard Demeter, Anna Daubner, Dorivisy, Daige, INQ Concept, Chocolate Mermaid, Borbála, Sixfeet Design, Leanea, Delka, So by Dora Sonja, Nebouxii socks, HOCC, FRUZSI FEKETE, Y konszept, Zer jewel, Enocska, IKIIKI, Gabriella Veszprémi, The Vinylino, Miko, Tinytrip Glassart, Tillu, Veron, Csecse Becse, The Shortlist Studio, RUHA – recycled fashion store, WonderLab, Margot Budapest, Secret Humanity, Ritsko design, Gizella Biro jewellery, Sarkadi Fanni, Kiskery design, Converse Magyarország.

Nemcsak Angélának, nekünk is igazi szívügyünk a hazai márkák támogatása, ezért is jött létre 2020-ban a #vegyélhazait, ahol számtalan szupertehetséges alkotó munkájából csemegézhettek. Érdemes körbenézni ott is, hiszen még tart az adventi vásár és többek között ilyen szuper dekorációkra csaphattok le:

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
Karácsonyi dekorációk a #vegyélhazait csoportból