A esküvőm olyan volt, mint egy katasztrófafilm: elárulom, mi mentette meg végül

„Idén májusban lesz hét éve, hogy összeházasodtam a férjemmel, a mai napig élénken emlékeszem arra, milyen volt a manhattani kilátás a tetőkertről, ahogyan arra is, milyen ételt és italt szolgáltak fel nekünk. Felejthetetlen élmény volt, az biztos, ugyanakkor van egy egymondatos tanácsom, ha esküvő előtt állsz, ami így hangzik:

Nem az a lényeg, mi romlik el, hanem az, te hogyan reagálsz erre!” – kezdte beszámolóját a Pure Wow magazin hasábjain Rachel Bowie.

Egymondatos tanács, ami megmentette az esküvőmet

„Az esküvőnket megelőző estén éppen a próbavacsorára igyekeztünk a férjemmel, amikor egy sarkon befordulva összefutottunk egy régi, kedves ismerősével az egyetemről, akivel már hosszú évek óta nem találkoztak. Az illető elképesztően kedves volt, így maradtunk vele beszélgetni egy kicsit, ekkor kérdezte meg, adhat-e nekünk egy szerinte nagyon fontos tanácsot a nagy nappal kapcsolatban. Azt mondtuk, hogy persze, bár ezen a ponton már nagyon sok mindent mondtak nekünk, többnyire kéretlenül. Az ismerős ekkor kifejtette, egy esküvő sem sikerül tökéletesen, mindig vannak kisebb vagy akár nagyobb, extra nagy bakik. Ezekre azonban néhány év múlva már senki nem fog emlékezni, arra azonban igen, hogyan reagált a vőlegény és a menyasszony. Vagyis tőlünk függ, az adott malőrt mennyire fújjuk fel, mekkora problémát csinálunk belőle. Ezután elköszöntünk egymástól, másnap pedig sor került az esküvőre.

És, hát, minden úgy történt, ahogy mondta, a bakitenger elkerülhetetlen volt. Először az esküvőszervezőnk hibázott, elfelejtette kitenni a vendégkönyvet, így nekünk kellett aláírásokért üldöznünk vele a rokonokat, barátokat. Ezután pedig az történt, hogy nem sikerült annyi taxit hívni, amennyibe mindannyian befértünk volna, hogy átmenjünk a lagzi helyszínére, így órákra az út szélén ragadtam. Péntek este volt, egyszerűen New Yorkban minden sofőr foglalt volt.

Nem mondom, hogy mérgező pozitivitással és hatalmas mosollyal az arcomon viseltem a történteket, de az ismerős szavaira gondolva igyekeztem a lehető legjobban hozzáállni a dolgokhoz. Ezen a ponton még az eső is eleredt, így végül esernyőket vettünk, a cipőmet pedig wc-papírral szárítgattam. Ilyen az élet.

Bár ezek a helyzetek akkor és ott nem voltak könnyűek, végül éppen ezek miatt lett olyan emlékezetes az este. Például az út szélén ragadva hihetetlenül jót csevegtem a koszorúslányaimmal, elképesztően sokat nevettünk!” – írta.

Ezt olvastad már?