Már egy éves Cameron Diaz kislánya

Donato Sardella/Getty Images
kamilla

Boldogabb nem is lehetne a sztár, és férje Benji Madden. A kicsiről továbbra is elég keveset tudni, de pár infót most megosztott Cameron a rajongókkal.

Hat év házasság után, a tavalyi év elején robbant a hír, hogy Diaz és Madden végre szülők lettek, megérkezett a kislányuk Raddix. Azt azóta sem tudni, hogy a bébit Cameron hordta-e a szíve alatt, esetleg egy béranyuka, vagy netán örökbe fogadták. Egyik eset sem lenne kuriózum a sztárvilágban, gondoljunk csak Ricky Martinra, vagy Sandra Bullock csodálatos örökbefogadására, Madonnáról vagy Angelináról nem is beszélve.

A Maszk egykori sztárja képet továbbra sem oszt meg a kis Raddixről, ahogy korábban elmondta, nem szeretné a gyerek jogait sérteni, illetve azt akarja, hogy a legnagyobb nyugalomban cseperedhessen, távol a fürkésző tekintetektől.

Olvasd el ezt is!
Cameron Diaz elárulta, miért adta fel karrierjét, és mit gondol erről most, 6 évvel később

A színésznő igazi A-kategóriásnak számított Hollywoodban, de aztán tudatosan el kezdett a háttérbe vonulni. A filmek helyett inkább életvezetési könyveket írt, és valószínűleg lélekben felkészült az anyaságra. Sok szakítás után megtalálta lelki társát Benji Madden személyében, így természetes, hogy nagyon vágytak gyermekre. Korábbi interjúiban azt nyilatkozta, nem zárkózik el semmilyen úttól sem, ha az a kicsi meg akar érkezni hozzájuk.

És lám, Raddix már egy éves, a pár közeli barátai pedig az évforduló alkalmából azt mesélték, hogy a színésznő és párja tényleg révbe ért, teljes az életük, és harmonikusabb nem is lehetne.

Raddix ultra cuki, ők pedig kiegyensúlyozottak és minden nehézség ellenére a legboldogabb szülők.

-

Bár jó lenne Cameront újra a vásznon látni, talán hamarosan egy anyáknak vagy gyermekeknek szóló könyvvel rukkol majd elő.

Ha kíváncsi vagy, mely sztárpárok születtek ugyanabban a csillagjegyben, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
Sztárpárok, akik ugyanabban a csillagjegyben születtek