Égi jelek: 4 alkalom, amikor az univerzum üzent, hogy nem kéne házasodni

InterCom/Az csajok háborúja
Izabella

Lehet-e ennél egyértelműbb jelzést kapni?

Vannak párok, akiket egymásnak teremtett a sors, és vannak, akiket pedig minden erejével igyekszik szétszakítani. Na, de ha már annyira agresszívan üzennek a jelek, hogy annak még fizikai tünetei is vannak, akkor nem lehet, hogy hallgatni kellene rájuk?

Történt ugyanis nem olyan rég, hogy egy ismerősöm egy Facebook csoportba vette fel az összes esküvőre meghívott ismerősét, és ott jelentette be, hogy el kell tolniuk két hónappal a nagy napot, ugyanis leendő férje eltörte a lábát, neki pedig annyira begyulladt a bölcsességfoga, hogy meg kell műteni.

Persze eltelt az a két hónap, jött a nagy nap, rendbejött a láb és a fog, az ifjú pár épp vonult volna az oltárhoz, de elment az áram a következő fél órára. A násznép kivárt, a menyasszony ugyan brutálisan feszült volt, de mindenki kibírta a kínos helyzetet, én azonban azon agyaltam, vajon kaphattak-e volna ennél durvább üzenetet arra, hogy nem kellene inkább összekötni az életüket?

Olvasd el ezt is!
10 hiba, amit sose kövess el, ha beszédet mondasz egy esküvőn

Ebből kiindulva felkutattam, mást is megszidott-e az univerzum az elhamarkodott döntéséért, vagy azért, mert lehet, hogy nem a megfelelő partnerrel házasodott, és érkezett néhány meglepő történet. Az egyik sztorinak meglepő fordulata lett, a másik kettő csak simán hátborzongató. Ahogy a fog- és láb balesetet szenvedett pár, úgy a galériában szereplők sem igazán foglalkoztak a történtekkel.

Te ilyen esetben hallgatnál a jelzésekre vagy mennél a fejed után? Olvasd el a galériában a történeteket, és gondolkozz el!

Nézd meg a galériánkat - 3 kép
Égi jelek: 3 alkalom, amikor az univerzum üzent, hogy nem kéne házasodni