Kisülsz, ha megtudod, melyik szerepet happolta el majdnem Johnny Depp elől Dwayne Johnson

Steve Granitz/WireImage/Getty Images
Ujvári Viki

Vicces, hogy mik derülnek ki ennyi év távlatából!

Nem olyan rég arról írtunk, miszerint Anne Hathaway már megbánta, hogy egykor nemet mondott a Felkoppintva női főszerepére, most pedig itt egy másik hollywoodi sztori, ami pont annyira meglepő, hogy még most sem tértünk magunkhoz belőle!

Olvasd el ezt is!
Híres emberek, akik a képernyőn testvéreket alakítottak - Miközben a valóságban együtt jártak

Tim Burton 2005-ben bemutatott Charlie és a csokigyár című filmjét ma már elképzelni se tudjuk Johnny Depp nélkül, pedig alakulhatott volna ez másként is. Ugyanis a rendező egy kósza ötlettől vezérelve először arra gondolt, hogy akár Dwayne Johnson is eljátszhatná a különc csokigyáros, Willy Wonka szerepét!

A Halálos iramban, Baywatch és Jumanji sztárja még tavaly nyáron gondolta úgy, hogy megmutatja a gyerekeinek egyik kedvenc filmjét, ami teljesen véletlenül pont a Charlie és a csokigyár eredeti, 1964-es változata volt. Majd az emlékek áradatában megosztott egy aranyos és vicces történetet a követőivel is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

therock (@therock) által megosztott bejegyzés

Egy jópofa sztori - a 2000-es évek elején az ikonikus rendező, Tim Burton fontolóra vette, hogy esetleg játsszam el én Willy Wonkát a Charlie és a csokigyár remakjében. Emlékszem arra, gondoltam "Te jó ég, benne vagyok". De ez sok évvel ezelőtt történt, akkoriban még teljesen kezdő voltam Hollywoodban, és nem is tudom hogy gondolhattam, hogy az enyém lehet ez a munka, bármiféle színészi tapasztalat és név nélkül. A szerep természetesen Johnny Deppé lett, aki akkoriban a világ legnagyobb sztárja volt. A többi pedig már történelem; az, hogy egyáltalán Tim eszébe jutottam (bár biztos vagyok benne, hogy ezt mindössze 7 másodpercig gondolta így), pokolian sokat jelent számomra, mivel éppen akkor kezdtem a szakmát, és fogalmam se volt arról, hogy mit tartogat a jövő. Mindig emelni fogom a poharamat azokra az álmokra, amik nem valósultak meg, mert néha azok a legjobbak, amik nem történnek meg.

-

A végső választás pedig talán nem véletlen, Tim Burton ugyanis ekkor már olyan filmekben dolgozott együtt a Johnny Deppel, mint az Ollókezű Edward, az Ed Wood vagy Az Álmosvölgy legendája. Willy Wonka szerepéért végül Johnny Deppet 2006-ban Golden Globe-ra jelölték, amit sajnos bár nem váltott díjra, de ez mit sem számít, hiszen gyerekek milliói még a mai napig is rajonganak a csokigyáros történetéért!

Olvasd el ezt is!
Dwayne Johnson az apák mintapéldánya! Ennivaló módon ünnepelte kislánya szülinapját

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Filmek, amelyekben a színészek saját magukat alakították