Ezt imádni fogod: itt az első fotó a Disney élőszereplős Dumbo filmjéből
Jövőre érkezik a film a mozikba, és most megmutatták az első fotót Dumbóról!
Három évvel ezelőtt derült ki, hogy Tim Burton rendezésével készül egy újabb élőszereplős Disney-film, méghozzá nem más, mint a Dumbo! Akkoriban nem lehetett sok részletet tudni a készülő projektről, mindössze annyi derült ki, hogy a 21. századba ültetik át a sztorit, és élőszereplősre tervezik, némi animációt használva. Ezek után mindenki találgatott, hogy vajon igazi elefántokkal terveznek-e dolgozni, vagy csak a többi szereplőt alakítják valódi emberek?
Most viszont fény derült a kérdésekre. Ma van a CinemaCon találkozó utolsó napja, ezen a rendezvényen pedig több készülő Disney-filmről is beszélgettek a rajongókkal. Ekkor árulták el, hogy az élőszereplős Dumbo-film 2019 márciusában kerül majd mozikba, és épp ott folytatódik, ahol az eredeti, 1941-es klasszikus véget ért. Biztosan te is emlékszel még, de egy kis memóriafrissítés nem árt:
Az elefánt a cirkuszban készült bemutatni különleges mutatványát, és sikerrel is járt: nagy fülei miatt körberepült az emberek felett, ezzel pedig az egész világ érdeklődését felkeltette. Arról nem is beszélve, hogy végre találkozott anyukájával is!
Innen veszi majd fel a fonalat Tim Burton, és már meg is mutatták az első képet a film Dumbójáról.
Első ránézésre hogy tetszik neked az új Dumbo? Írd meg nekünk kommentben a véleményed!
16 további meséjét filmesíti meg a Disney