Tényleg hibáztak? Az ok, amiért nem tudnak A kis hableány élőszereplős változatával napirendre térni a rajongók

Disney, Fórum Hungary
InStyle

A kis hableány körüli felhajtás még mindig nem csitult, és őszintén megvallva sosem, volt könnyű olyan Disney-hercegnőt találni az élőszereplős változatba, ami mindenkinek megfelelt volna. Vagy igen?

A május 25-én kerül a mozikba az 1989-es animációs klasszikusnak A kis hableánynak élőszereplős változata. A Hans Christian Andersen azonos című meséjén alapuló Disney alkotás már jó ideje lázban tartja a közvéleményt, többen ugyanis még mindig nem tudtak napirendre térni afelett, hogy Halle Bailey játssza majd Arielt.
A 22 éves színésznő a filmhez készült első előzetes óta nagyon sok rasszista megjegyzést kap a bőrszíne miatt, a mese kedvelőinek egy része ugyanis úgy gondolja, hogy ez a modernkori ábrázolás kicsit sem illeszkedik a Disney történetről alkotott képbe. Míg szerencsére bőven akadnak olyan kommentelők is, akik örömmel osztották meg pozitív véleményüket a szereplőválasztás kapcsán, sőt a világhálóra olyan videók is felkerültek, amiben színes bőrű kislányok ujjonganak annak láttán, hogy A kis hableánynak pont olyan a bőre színe, mint az övék. Egy biztos, mindenki izgatottan várja az alkotást, ami az eredeti 83 perces játékidő helyett 2 óra 15 perc lesz, és készítők bizakodók azzal kapcsolatban, hogy végül az embereknek tetszeni fog majd ez az újragondolt változat. A kis hableány kapcsán pedig most sorra vettünk gyerekkorunk kedvenc Disney-hercegnőit és megmutatjuk, hogy ezeket az imádott karakterek miként néznek ki élőszereplős változatukban!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Így festenek a Disney-hercegnők a mesékben és az élőszereplős filmekben

Most pedig olyan filmeket mutatunk neked, amelyek egy része ugyan valóban megtörtént eseményen alapszik, de egy lényegi dolgot a készítők mégis megváltoztattak - ezáltal pedig a teljes film üzenete és hangulata is átalakult!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Filmek, melyek igaz történeten alapszanak, de mégis megváltoztattak bennük lényegi elemeket

Az InStyle magazin írása.