Diana hercegné sorsdöntő hétvégéjének drámája nagy kihívás elé állítja Kristen Stewartot

Getty Images/ Georges De Keerle / Contributor
Zoé

Könnyű szerep nem létezik, de Diana hercegnét alakítani lássuk be, valóban nagy kihívás.

Az elmúlt években jó néhány bőrt lehúztak Diana hercegné életéről, több dokumentumfilm is napvilágot látott, és persze ott volt a 2003-as film Naomi Watts főszereplésével, ami leginkább a sajtóval való kapcsolatát, illetve a dr. Khanhoz fűződő viszonyát mutatta be. Hamarosan azonban elkezdik forgatni az újabb Diana filmet, amelyben Kristen Stewart fogja alakítani a szívek hercegnőjét. Könnyű dolga azonban nincs, hiszen egy igazi ikonról beszélünk, akit nem lehet elég jól alakítani – legalábbis a rajongók mindig erre jutnak. Nem mellesleg nekik már azzal is gondjuk volt, hogy Kristen kapta meg a szerepet…

Olvasd el ezt is!
Kristen Stewart játssza majd Dianát a hercegnéről szóló filmben

A forgatásokat, ha minden igaz januárban kezdik meg, a színésznő pedig nagyon komolyan veszi a felkészülést, jelenleg beszédtechnika trénerhez is jár, hogy minél tökéletesebb legyen az akcentusa. Valamint jó pár életrajzi könyvön is átrágta magát, hogy minél hitelesebb lehessen az alakítása.

Pokolian félelmetes ez az akcentus dolog, hiszen az emberek ismerik a hangját, a beszédsítlusát, ami rendkívül különleges. Már dolgozom ezen a beszédtechnika tanárommal. Ez az egyik legszomorúbb történet, ami valaha létezett, én nem csak Dianat akarom eljátszani – hanem ténylegesen meg akarom őt érteni. Egyébként régóta nem voltam ilyen izgatott egy szerep miatt sem.

-

A film amúgy a Spencer nevet viseli, ami Diana leánykori neve. Illetve ahelyett, hogy egy újabb teljes önéletrajzi alkotást vinnének vászonra, ez a mozi csak arra a hétvégére fog összpontosítani, amikor a hercegné rájött, hogy Károly herceggel nincs közös jövőjük és eldöntötte, hogy belőle nem lesz királynő. A film rendezője, Pablo Larraín azonban előre megnyugtatta a rajongókat, hogy a moziban nem lesz látható Diana halálos kimenetelű autóbalesete.

És ezt láttad?

Nézd meg a galériánkat - 16 kép
Diana így variálta a ruháit, hogy a régiek újnak tűnjenek