Fitteskedjünk
Demi Moore bepasizott? Velencében mutatkozott együtt egy jóképű fiatal férfival
Forrás: Edward Berthelot/Getty Images

Így készültek a színésznőről azok a képek, amelyeken egy titokzatos, ám annál jóképűbb úriember társaságában ebédelt Velence egyik legjobb éttermében. Az 58 éves sztárról köztudott, hogy a fiatalabb férfiak a gyengéi, így nem lennénk meglepve, ha kis időn belül kiderülne, hogy ő Demi új párja.
A róluk készült képet az Insta-galéria negyedik fotóján találod!
Az elmúlt pár évben a Sztriptíz egykori sztárja teljesen kivirult, amit többen annak tudtak be, hogy végre nem egy férfitól teszi függővé a boldogságát, hanem energiáit más, kreatív dologba fekteti és a lányaival is sokkal több időt tölt. Bár a világ legszexisebb színésznői között tartják számon közel a 60-hoz is, valamiért sosem volt szerencsés a szerelemben.
13 év után és 3 közös gyerek után 2000-ben vált el Bruce Willistől, majd Ashton Kutcherrel való házasságra is zátonyra futott 2013-ban. A mély depressziót követően voltak rövidebb viszonyai, de ma már inkább magára és a jelenre összpontosít, ami külsején is meglátszik. Legutóbb a New York-i divathét és Rihanna fehérnemű kampányának modellje is volt.
Demi Moore Demi Moore színésznő 83cikk 6galéria 0videó Még több róla és Ashton Kutcher válásáról azóta több elképesztő tény is kiderült. De tudtad, hogy még ennél is akadtak viharosabb szakítások Hollwoodban?
Hogy tetszett a cikk?
június 5
19 év után fény derült a Bajos csajok legnagyobb rejtélyére: elszáll az agyad, ha megtudod
Ezt nem akarjuk elhinni!
Napi horoszkóp június 5.: a Szüzek kiállnak magukért, a Skorpiók nagy projektbe kezdenek
A csillagok a hét első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Négy komoly tabusértés, ha először kerültök ágyba
Izgatottan várjuk a harmadik (első? tizedik?) randit követő pillanatokat. Milyen szép is kéz a kézben felosonni egyikünk lakására, szép poharakba tölteni a vörösbort, meggyújtani a gyertyákat, romantikus zenére tenni tűt a lemezjátszón… pardon, youtube-on belőni azt, hogy When you say nothing at all. Az Évamagazin.hu cikke.
Heti horoszkóp június 5-11.: a Bikáknak érdemes a pihenésre is időt szánniuk, a Rákok a szervezettség hívei
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak bőven izgalmakat, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Napi horoszkóp június 4.: a Kosoknak kellemes meglepetésben lehet részük, az Oroszlánok karnyújtásnyira vannak a céljuk elérésétől
A csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!