Demi Lovato kifakadt: elege lett a magyarázkodásokból, szóval újra megváltoztatta a nemi identitását

Getty Images
Fanni

Az énekesnő őszintén beszélt a körülötte lévő drámákról!

Demi Lovato mindössze 15 éves volt, amikor berobbant a köztudatba a Rocktábor című zenés filmmel, ami akkora siker lett, hogy Demi pillanatok alatt világsztár lett. A Disney csatornán ráadásul még saját sorozatot is kapott (Sonny, a sztárjelölt), 2010-ben pedig elkészült a Rocktábor folytatása is, amit mindenki imádott.

A színfalak mögött azonban Demi élete koránt sem volt olyan csillogó és Disney mesébe illő, mint ahogy azt a rajongók elképzelték. Étkezési zavarral és drogfüggőséggel küzdött már a kezdetektől fogva, ráadásul akkor még nem tudta, hogy hangulatingadozásai bipoláris személyiségzavarhoz köthetőek, amit csak később diagnosztizáltak nála.

Első összeomlása idején a Jonas Brothers fiú bandával turnézott, és amikor bekerült az elvonóra, végleg eljött a Disney csatornától, a rajongók pedig azt hitték, hogy ezután minden rendben lesz... Sajnos ez nem így lett, Demi a következő években többször is visszaesett, és bár sokáig azt mondta, hogy tiszta, nem számolt le se az alkohollal, se a drogokkal, aminek végül súlyos következményei lettek. 2018-ban ugyanis villámcsapásként érte az embereket, hogy az állítólag évek óta tiszta Demi Lovato drogtúladagolás miatt kórházba került, az élete pedig csak egy hajszálon múlt.

Felépülése után Demi próbálta újra megtalálni önmagát, és 2021-ben bejelentette, hogy nembináris, ugyanis nem sorolja magát sem férfi sem nő kategóriába, így a nemtelen they/them névmással kell rá hivatkozni.

Nem sokkal később azt nyilatkozta, hogy a nőiessége miatt közelebb érzi magához a she/her használatát, most azonban újra mást mondott:

„Folyamatosan el kell magyaráznom az embereknek, hogy mit jelent a nembináris kifejezés, és miért kell más névmással hivatkozni rám, ez pedig iszonyatosan fárasztó volt, belefáradtam...”

Demire tehát ismét lehet nőként hivatkozni, bár magyarázata kissé furcsának is hangozhat, főleg azoknak a rajongóinak, akik kiállnak a nembináris nemi identitásuk mellett, így az énekesnővel kapcsolatban sokaknak inkább az a benyomásuk, hogy nagyon össze van zavarodva, és jobb lenne, ha ebben a témában inkább nem nyilatkozna, ezekkel a kijelentésekkel ugyanis csak rossz fényben tünteti fel a nembináris közösséget.

Ha szereted a Disney meséket, akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Így festenek a Disney-hercegnők a mesékben és az élőszereplős filmekben

Magyar sztárok között is akad olyan, aki függőségekkel küzdött! ha kíváncsi vagy, kik ők, akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Van, aki nyíltan beszél róla: híres magyar emberek, akik függők voltak