Erre nincs mentség! Elpusztult a két éve egy medencében magára hagyott delfin, Honey

YouTube
Kálmán Zsófi

Újabb bűntett írható fel a delfináriumok számlájára!

Tragikus eset kapott néhány napja nagy visszhangot a világsajtóban hála a legnagyobb lapoknak. Egy 2018-ben bezárt, és azóta szinte teljesen gazdátlan Japán delfináriumról szólnak a hírek, ahol két év magány és szenvedés után elhunyt a szórakoztató egység egykori sztárja, Honey.

Honey esetében sajnos sosem volt igaz a mondás: nomen est omen, hiszen az ő élete sosem volt édes, ahogy egyetlen delfiné sem az, akinek egy delfináriumban kell leélni életét. A most történt eset azonban különösen szívtelen bűntett. A Daily Mail értesülései szerint Honey-t 2018 óta szó szerint szinte teljesen magára hagyták, az elnéptelenedett akváriumba mindössze azért járt be valaki, hogy néha etesse az ottmaradt állatokat (ugyanis nem Honey volt az egyetlen rab az Inubosaki Marine Park-ban), ám se megfelelő gondozást, se figyelmet, se orvosi ellátást, sőt, még tiszta medencét sem kaphatott ez a csodás teremtmény az elmúlt két évben.

Így élt Honey, akinek otthona eredetileg az óceán, szabad fajtásai pedig naponta akár 160 kilométert is megtesznek!

A palackorrú delfint már több állatjogi szervezet is megpróbálta kimenteni erről a szőrnyű helyről, ám sajnos a segítség későn érkezett, úgy tudni, Honey-t hetek választották volna el a szabadságtól, ám két év szenvedés után ő feladta a harcot.

Fontos kiemelni, a delfinek társas lények, csapatban élnek, és sokat kommunikálnak egymással, a magány és a bezártság számukra különösen nagy kínzás. Kész tragédia, hogy ismét egy ilyen szörnyűségnek kellett megtörténnie csak azért, hogy egy állat áldozzon az emberek szórakoztatásának oltárán, egyetlen pozitívuma azonban van a történetnek. Az évek óta elhagyott intézmény területén jelenleg is több száz hal és hüllő, valamint 46 Humboldt-pingvin él, ha Honey már nem is, a nagy felháborodásnak köszönhetően ők most biztosan elkerülhetnek erről a szörnyű helyről.