Promóciók
David Schwimmer reagált a pletykára, miszerint Jennifer Anistonnal randizik

Külföldi források alapján mi is megírtuk, hogy nagy valószínűséggel alakul valami Jennifer Aniston és David Schwimmer David Schwimmer színész, producer, rendező 19cikk 1galéria 0videó Még több róla között. Meg nem nevezett bennfentesek azt állították, hogy az egykori kollégák a színésznő otthonában, és kedvenc borászatánál is megfordultak és nagyon boldognak tűntek együtt:
A színész most megszólalt a dologgal kapcsolatban, és elmondta, hogy nem igazak a pletykák, miszerint együtt töltik az időt. Pontosabban a szóvivőjén keresztül üzent a brit Sun magazinnak, hogy hamis pletyka terjed a neten róla és Jenről.
Az egész egyébként onnan indult, hogy a Jóbarátok két sztárja a Reunion alatt bevallotta, hogy kölcsönösen bejöttek egymásnak a forgatás alatt, de valakinek mindig volt párja akkoriban, így a szerelmük nem teljesedhetett be.
Sosem léptünk át egy határt
- mondta David, Jennifer pedig hozzátette:Emlékszem, ahogy azt mondtam Davidnek, hogy óriási csalódás lesz, ha az első csókunk a tévében csattan el. És hát az első csókunk abban a kávézóban csattant el. Úgyhogy minden imádatunkat egymás felé Rachelen és Rosson keresztül éltük ki.
Így a rajongók bármennyire is várták, hogy a két színész egymásra találjon, ez a pillanat elmaradt.
Ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?
május 30
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Napi horoszkóp május 29.: az Oroszlánok elképesztő népszerűségnek örvendhetnek, a Mérlegeknek rugalmasabb gondolkodásra van szükségük a konfliktusok elkerüléséhez
A hosszú hétvége utolsó napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.