Megvan a Dancing With The Stars győztese: mutatjuk a nyertes párt

TV2
Bíborka

Véget ért a DWTS harmadik évada, kiderült, ki aratott győzelmet.

Aki figyelemmel követte a Dancing With The Stars adásait, az tudja, hogy idén is sok meglepetést tartogatott a műsor. Lékai-Kiss Ramóna például minden héten elkápráztatta a közönséget a jól megválasztott estélyi ruhájával, voltak pillanatok, amikor a közönség teljesen kiakadt azon, hogy egy produkció nem kapta meg a 40 pontot, sőt az elődöntőben arra is sor került, hogy Gabriela Spanic zsűritag lett.

A fináléban őrületes szettben jelent meg a kamerák előtt:

Olvasd el ezt is!
Gabriela Spanic még a múlt hetinél is vadítóbb szettben érkezett a Dancing with The Stars élő adásába

Az izgalmas évadban persze megint csodás táncokat láthattunk, tele érzelmekkel és élettel. Az elődöntőben Varva Bence és Lissák Laura távoztak a mezőnyből, így alakult ki az alábbi döntős csapat:

Csobot Adél és Hegyes Berci

Pap Dorci és Baranya Dávid

Somhegyi Krisztián és Tóth Katica.

A rajongók természetesen tűkön ülve várták, hogy kiderüljön, melyik páros emelheti fel idén a trófeát, a táncosok még Instagramon is üzentek a fanoknak, hogy szavazásra bátorítsák őket.

A döntőben mindenki a maximumot hozta, ráadásul nem is egyetlen produkcióval, hiszen a versenyzők háromszor is a kamerák és a zsűri elé álltak. Azonban a dobogó legfelső fokára csak egy pár állhatott fel. A legtöbb szavazatot

Csobot Adél és Hegyes Berci

kapta, így ők nyerték a Dancing With The Stars 3. évadát. Gratulálunk!

A produkciókat az alábbi videókban meg is nézheted:

A döntőbe Tóth Andi is visszatért, amiről ha lemaradtál, itt tudod megnézni:

Olvasd el ezt is!
A nagy visszatérés: Tóth Andi felszántotta a táncparkettet, mindenki álla leesett

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Magyar sztárok, akik egy forgatáson estek szerelembe