Filmcsillag lesz Csobot Adélból: ebben a mozifilmben kapott főszerepet

Intercom
Zoé

Egy újabb szerepben mutatja meg magát az énekesnő.

Az elmúlt években sorra bizonyította tehetségét a színpadon, sőt, zsűritagként is imádtuk a különféle műsorokban, azonban most egy egészen új oldalát mutatja meg Csobot Adél. A Dobó Kata rendezte El a kezekkel a Papámtól! című filmben kapta meg ugyanis az egyik főszerepet. A film sztorijának alapját Lakner Artúr 1942-ben megjelent Édes mostoha című, híres regénye adja, az örömhírről pedig Adél is nagy lelkesen számolt be közösségi média oldalán:

Annyira jó, hogy végre megoszthatom veletek: az új világ, amit korábban említettem, életem első filmszerepére utalt! Megtiszteltetésnek és fontos lehetőségnek tartom, hogy részt vehetek az El a kezekkel a papámtól! című mozifilm alkotásában. A kaland még csak nemrég kezdődött és én minden pillanatát élvezem! Tartsatok velem az utazásban!

-

A film 2021-ben lesz látható, ám a készítők már most garantálják, hogy imádni fogjuk a végeredményt, amelyen több mint 100 fős forgatócsoport dolgozik és különleges forgatási helyszínek, valamint elképesztő látvány- és fantáziavilág teszi még csalogatóbbá a közönség számára a mozit.

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 romantikus anime azoknak, akik szeretik a szerelmes filmeket