Cserpes Laura pár nappal az év vége előtt még odatette magát: egy egészen új szerepben debütált

Gráf Péter
Tarapcsák Dalma

A tehetséges énekesnő már nem csupán énekesnőként örvendezteti meg a rajongókat!

Egészen Erdélyig utazott Cserpes Laura és csapata, hogy leforgassák az énekesnő Kismadár című dalának videoklipjét, amelynek külön érdekessége, hogy ez az első olyan szerzeménye Laurának, amelyet már nem csupán mint énekesnő, hanem szerző is jegyez. Ez a dal szó szerint az énekesnő szívének egy darabkája!

A Kismadár megszületése igazi csapatmunka volt. A refrén állt össze először a fejemben, és már akkor hallható volt, hogy abszolút a népdalokra emlékeztető hangulata lesz az egésznek. Ennek tükrében szerettem volna folytatni a dallam megírását, amiben Tóth Ádám és Farkas Izsák (hegedű) volt a segítségemre, a végleges hangszerelést pedig Somogyvári Dániellel készítettük el. Majd a Folk on 45 jelenlétével, és Lili gyönyörű hangjával érkezett meg teljes mértékben az a hangulat, amit én szerettem volna hallani, érezni. Nagyon büszke vagyok erre a dalra. Minden egyes mozzanatánál ott voltam, pontosan tudtam mit szeretnék, és ezen tényleg addig dolgoztunk, amíg olyan nem lett. Úgy érzem, ezzel ráleltem egy olyan zenei vonalra, amit mindenképpen folytatni szeretnék. Talán most találtam rá egy útra, ami ugyan számomra járatlan, de nagyon a sajátomnak érzem.

-

Ezzel a debütálással lett teljes Laura 2019-es éve, aki már gőzerővel készül az ünnepekre, és azt is elárulta, hogy kivel fogja tölteni a karácsonyt!

Az ünnepeket a családom körében fogom tölteni. Nagy a család, öten vagyunk testvérek, ilyenkor összegyűlünk mindannyian: a nagymama, nagyszülők, unokatestvérek. Kész Reszkessetek betörők hangulat van. Jókat eszünk, beszélgetünk, filmezünk. Nálunk nem kifejezetten az ajándékozásról szól az ünnep, sőt, inkább csak apróságokkal, vagy vicces dolgokkal szoktuk egymást meglepni.

-
forrás: Gráf Péter

A kisebb pihenő után azonban újra gőzerővel veti majd bele magát a munkába, hogy még sok-sok szuper dallal örvendeztessen meg minket!

Van egy nagy álom most a szívemben, és elhatároztam, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy ezt 2020-ban megvalósítása, olyan formában, ahogy az a fejemben megszületett, ahogyan az a Kismadárnál is történt. Ezen kívül nagyon sok dalt szeretnék írni, készíteni, megvalósítani. Úgy érzem, 2020 egy jó év lesz! Nagyon várom!

-

Láttátok már, hogy mennyire menő lett a klip?

A dalt hallva kétségtelen, hogy Laura nem csupán énekesnőként nagyon tehetséges! Alig várjuk, hogy vajon mi lesz a következő nagy dobása!