Cristiano Ronaldo is karanténba került: nagy az esélye, hogy ő is elkapta a koronavírust

Getty Images
Kerekes Vivien

A világhírű focista épp most utazott haza Portugáliába, itt kapta a hírt, hogy nagy eséllyel ő is fertőzött lehet.

Ma reggel derült ki, hogy Tom Hanksnél és feleségénél pozitív lett a koronavírus teszt. A sztárpár már napok óta rosszulléttel küzdött, majd az eredmény láttán azonnal karanténba vonultak, és az orvosok utasításainak megfelelően cselekszenek. Erről bővebben itt olvashatsz:

Olvasd el ezt is!
A sztárpár bejelentette, hogy koronavírussal küzd

Most pedig kiderült, hogy egy újabb sztár került karanténba otthonában. Cristiano Ronaldo csapattársánál, Daniele Ruganinál ugyanis kimutatták a koronavírust, a sportoló pedig épp a napokban osztozott közös öltözködőszobán Ronaldóval, ráadásul a győzelmük után többször is ölelkeztek egymással az ünneplés során. Nagy az esélye annak, hogy már akkor lappangott benne a vírus, amikor a mérkőzés zajlott.

Ezt követően aztán Ronaldo (ekkor még mit sem sejtve) elutazott Madeirára, hogy meglátogassa beteg édesanyját, és itt tudta meg a hírt, miszerint potenciálisan ő is megfertőződhetett. Ennek értelmében most karanténban van portugáliai házában, és várják, hogy kiderüljön, vajon elkapta-e a koronavírust.

Ennek értelmében (és a be-kiutazási tilalom miatt) úgy döntött, egyelőre nem tér vissza otthonába Olaszországba. A labdarúgó ugyanis egyébként feleségével és gyerekeivel Torinóban, az ország északi részében él.

Olvasd el ezt is!
Már biztos! A világ legnépszerűbb fesztiválját is elhalasztják a koronavírus miatt

A jelenlegi helyzetben nagyon fontos odafigyelni a higiéniai szabályok betartására, de az immunrendszered érdekében az alábbi négy dologra is oda kell figyelni. Ezek ugyanis szintén gyengítik az ellenálló képességet!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Ezek mind gyengítik az immunrendszeredet