Exkluzív! Elhoztuk neked a TikTok-kedvenc író, Colleen Hoover legújabb könyvét!

Getty Images
Barna Borbála

Fantasztikus hírünk van a CoHo-rajongóknak! Hamarosan újabb darabbal bővülhet az írónő regényeiből álló gyűjteményetek.

Tudtad, hogy amikor Colleen Hoover 2012 januárjában (önerőből!) kiadta első könyvét, a Slammed – Szívcsapás című YA regényt, óránként 9 dollárt (ez aktuális árfolyamon számolva körülbelül 3.148 forint) keresett szociális munkásként és egy lakókocsiban élt a teherautó-sofőrként dolgozó férjével, Heath-szel, illetve három fiukkal. Az említett kötetért 30 dollár (közel 10.493 forint) jogdíjat kapott, de az akkor a harmincas évei elején járó Colleen egyáltalán nem kevesellte ezt az összeget, sőt! Örült, hogy végre ki tudja fizetni a vízszámlájukat.

Lakókocsiból a sikerlisták élére

Ekkor még nem volt kiadója vagy ügynöke, és nem hívták meg egyetlen podcastbe vagy műsorba sem vendégként, hogy promózhassa a művét. Miután megjelent a Szívcsapás folytatása, a Point of Retreat – Visszavonuló, Colleen felmondta az állását, hogy teljes munkaidőben írhasson… és milyen jól tette, mert tíz évvel később, 2022-ben 8,6 millió példányt adtak el a könyveiből világszerte. Ebben a 12 hónapban több darab kelt egy Colleen munkáiból, mint a Bibliából! Bár a műveit sokan kritizálják, a sikere tagadhatatlan és a CoHo-fanok alig várják az új regényeit – annak ellenére, hogy az írónő általában mindegyik sztorijával darabokra töri az olvasók szívét. Ugyanis olyan kérdéseket érint (többnyire erotikus) drámáiban, mint például a családon belüli erőszak, a kábítószerrel való visszaélésről vagy a gyász. (Colleen amúgy a hirtelen jött népszerűséget A szürke ötven árnyalata-trilógiát jegyző E. L. James tanácsainak segítségével dolgozza fel.)

„Folyamatosan azt mondogatták nekem, hogy a szerzőknek meg kell határozni a brandjüket. Én pedig mindig azt kérdeztem, miért ne címkézhetném fel magam mindenként? Miért ne lehetne Colleen Hoover a márkám?”

- üzente azoknak, akik be akarták skatulyázni az írásait.

Jön, jön, jön!

Az imposztor-szindrómával küzdő bestsellerszerző továbbra is attól fél, hogy bármelyik pillanatban szertefoszolhat mindaz, amit elért, úgyhogy élvezi, amíg lehet. Pedig a könyveire időközben Hollywood is felfigyelt: hamarosan érkezik a Velünk véget ér (It Ends with Us) című kötetének adaptációja, méghozzá Blake Lively főszereplésével. Igen, a castinggal sok fan határozottan nem ért egyet, ennek ellenére máris borítékoljuk, hogy azért világszerte milliók megrohamozzák majd a mozikat június 20-tól.

forrás: Gotham/Getty Images
Blake Lively a Velünk véget ér (It Ends with Us) című Colleen Hoover könyv adaptációjának forgatásán.

De amíg a premierre vársz, van egy FANTASZTIKUS hírünk: 2024 első felében a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelenik a Heart Bones - A szív csontjai című regénye és ezzel a hazai rajongóknak is teljes lehet a CoHo-gyűjteménye, mivel így a TikTok-kedvenc írónője összes eddig megjelent regénye elérhetővé válik magyar nyelven. A legjobb hírt azért a végére hagytuk: mi leplezzük le neked a Heart Bones - A szív csontjai borítóját!

forrás: Könyvmolyképző Kiadó

2024 első felében a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelenik Colleen Hoover: Heart Bones - A szív csontjai című regénye.

És hogy miről is szól a könyv? Már mondjuk is! „A szegénységben és nélkülözésben töltött gyermekkora után Beyah Grim kemény munkával végre kijuthat Kentuckyból: teljes ösztöndíjat kapott a Penn State Egyetemre. De két hónappal azelőtt, hogy jobbra fordulhatna a sora, egy váratlan haláleset után otthon nélkül marad, és kénytelen a nyár végét Texasban tölteni az apjával, akit alig ismer. Beyah csak abban bízik, hogy a nyár hamar eltelik, és se ideje, se türelme nincsen Samsonhoz, a szomszédban lakó gazdag, mindig komoly sráchoz. Kettejük között mégis olyan erős a szikra, hogy azt nem hagyhatják figyelmen kívül. Mivel a jövőjük az ország különböző sarkába szólítja őket, úgy döntenek, nem lehet köztük több felületes nyári románcnál. Sajnos azonban egyikük sem tudja, milyen örvény les rájuk, és a végén a szívüket talán a a mélységbe ragadja. Megindító történet a mindent felülíró szerelemről. Mert a szerelem néha akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá.” Ugye már te is számolod vissza a napokat addig, amíg a kezedbe nem veheted a regényt?

Szívesen olvasol a nőket érintő tabukérdésekről? Akkor ezeket a könyveket vedd fel a TBR-listádra!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 könyv, ami nem csinál tabut a nőket érintő kérdésekből