Horoszkóp
Tudatos élet
Lélek
Divat
Szépség
Sztárok

22 év után válik Colin Firth és felesége

Colin Firth
Facebook
Twitter
Pinterest
A sármos színész és felesége 22 év után úgy döntöttek, külön utakon folytatják.

Colin Firth és felesége, Livia az elmúlt több mint húsz évben igazi mintaházasságban élnek – legalábbis kívülről nagyon úgy tűnt. A párnak két közös fia van, Matteo és Luca, valamint a színésznek van egy harmadik gyermeke is, William, aki az előző házasságából született. Azt, hogy pontosan miért döntöttek feleségével a válás mellett, még nem kötötték az orrunkra, az azonban biztos, hogy az ünnepeket még együtt töltik a gyerekekre való tekintettel. A sajtósuk erősítette meg a hírt:

Colin és Livia Firthútjaikülönválnak. Azonban továbbra is barátok maradnak a gyerekeik iránt érzett szeretetüknek hála

colin firth
forrás: Getty Images
2016-ban a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.

Persze a válás hallatán azonnal felröppentek a pletykák, hogy egy bizonyos harmadik személynek köszönhető az, hogy most itt tartanak. Nem megerősített információk szerint Livia volt, aki egy másik férfival, Marco Brancaccia-val bonyolódott házasságuk alatt romantikus kapcsolatba. Azonban ezeket az információkat egyelőre sem a pár, sem a sajtósuk nem kívánta kommentálni.

Miattuk azonban még mindig hiszünk az igaz szerelemben!

Galéria / 8 kép

Sztárpárok, akik miatt hiszünk az igaz szerelemben

Megnézem a galériát

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.
Nice job!
Imádom!
Tovább olvasok
Kép

7 dolog, amire bátran használd a kókuszolajat a szépségápolásban

A kókusz egy igazán fantasztikus gyümölcs, millió jótékony hatással. Amellett, hogy csodafinom, sokféleképpen felhasználható a szépségápolásban. Szerezz be otthonra kókuszolajat, és alkalmazd minél többször!

Kép

Mesés teszt - Tippeld meg, milyen színűek az alábbi tárgyak kedvenc rajzfilmjeidben

Vajon emlékszel még arra, ezek a ruhadarabok és tárgyak milyen színűek voltak kedvenc meséidben?

Kép

Zséda megmutatta, milyen jóképű kamasz lett a kisfiából!

Hihetetlen, hogy telik az idő! A gyönyörű énekesnő, Zséda nem sűrűn mutatja meg egy szem fiát, ám a minap szerencsére kivételt tett. Nimród hatalmasat nőtt, és irtó jóképű kamasz lett belőle!

Kép

Ember Márk: “Most nehéz színésznek lenni, megtalálni a tehetségedet, működsz-e színpad nélkül"

A JOY HomeTalks videóinterjú-sorozat következő részében a színész-énekes Ember Márkkal beszélgettünk!

Kép

Kórházba került Sophie Ellis-Bextor: rémes képet posztolt magáról

A popsztár komoly biciklibalesetet szenvedett a napokban. A rajongók nem kicsit ijedtek meg, amikor egy brutális képet posztolt egy angol kórházból. Mielőbbi jobbulást kívánunk neki!

Kép

Szakértők szerint az egészséged is múlhat azon, melyik oldaladon alszol!

Nem is gondolnád mennyi mindenben segít az, ha a bal oldaladon alszol.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem