Horoszkóp
Tudatos élet
Lélek
Divat
Szépség
Sztárok

Tinédzser témájú cikkek

Kép

10 dolog, amit a 2000-es évek tinijei imádtak, de most már nem is igazán léteznek

Bár már kicsit olyan, mintha ezer éve lett volna, ezekre még mindig szívesen emlékszünk vissza!

Kép

Miért fordul önmaga ellen egy tinédzser? – Versényi Anna pszichológus válaszol

Napokban jelent meg a Karcolások című könyv, ami a főleg tinédzser korra jellemző „vagdosásokról” szól, amikor – jellemzően tinilányok – metszéseket ejtenek a csuklójukon. A művészeti terápiával is foglalkozó Versényi Annával beszélgettünk, aki könyvével főleg a szülőknek kíván tanácsokat adni.

Kép

Tiniként jóval fiatalabbnak néztél ki a korodnál? Ezek tehetnek arról, hogy a mostani gimisek sokkal idősebbnek látszanak

Szakértőknek van néhány javaslatuk arra, mi ennek az oka!

Kép

10 dolog, amit a sorozatok nagyon rosszul tudnak a tinédzserekről

Persze a filmek és sorozatok szeretik egy kicsit eltúlozni a valóságot, de azért tény, hogy az alábbiakkal eléggé mellélőttek.

Kép

10 híres ember, aki kínos helyzetbe hozta a gyerekét

Minden ép ésszel bíró szülő tudja, hogy nem szabad elkísérnie a tizenéves gyerekét a randira, szájrapuszit adni neki a reflektorfényben vagy mindenfélét odakommentelni az Instagram-posztjaihoz. De a világsztárok között akad, aki nincs tisztában ezzel az alapszabállyal – vagy magasról nem érdekli.

Kép

Kutatók állítják: ENNYI idősen még tinédzsernek számítasz

Ha már a húszas éveidben jársz, biztos, hogy nem neveznéd magad tinédzsernek. Azonban kutatók most azt állítják, hogy egy bizonyos életév betöltéséig igenis tininek számítasz!

Kép

Teszt: te kitalálod, hány évesek voltak valójában ezek a hírességek, amikor tinédzsert alakítottak?

Van, aki 12 évvel idősebb karaktert alakított, és még csak észre sem vettük!

Kép

15 évesen petefészekrákja volt, most modell lett a gyönyörű, fiatal lányból

Peyton Linafelter története cseppet sem mindennapi!

Kép

Teszt: te kitalálod, hány évesek voltak valójában ezek a hírességek, amikor tinédzsert alakítottak?

Van, aki 12 évvel idősebb karaktert alakított, és még csak észre sem vettük!

Kép

15 évesen petefészekrákja volt, most modell lett a gyönyörű, fiatal lányból

Peyton Linafelter története cseppet sem mindennapi!

Kép

Ezt látnod kell! Így nézett ki Rubint Réka 17 évesen

Réka is eleget tett az új internetes kihívásnak és megmutatta tinédzserkori fotóját!

Kép

Előkerült Sarka Kata régi fotója: ilyen volt 17 éves tiniként a műsorvezető!

Kata egy netes kihívásnak tett eleget, amikor posztolta magáról a régi képet.

Kép

Hűha! Johnny Depp fiatalon tiszta Justin Bieber volt!

A hasonlóságra Ellen DeGeneres talk show-jában derült fény.

Kép

Zseniális: lánya túl szexi Insta-fotóit parodizálta az apuka

Ezzel szerette volna elérni, hogy a lánya abbahagyja a hasonló fotók posztolását.

Kép

Julianne Moore lánya gyönyörű tini lett!

És nagyon hasonlít az édesanyjára, akitől örökölte a szépséges, vörös fürtöket.

Kép

Insta-bukta: így leplezik le véletlenül a gazdag tinik a szüleik piszkos üzleteit

Nos, ezért kell előbb gondolkodni és csak aztán elkezdeni az ész nélküli posztolást...

Kép

Michael Jackson lánya megható dolgot tett apja emlékére

Paris Jackson új tetoválásával elhunyt apjának állít emléket.

Kép

Joe Manganiello gyerekkori fotójától eldobod az agyad!

Valószínűleg sosem találtuk volna ki, hogy ezen a fotón a szexi Joe látható tinikorában...

Kép

Horrorbaleset történt Kim Cattrall otthonában

Egyszerűen elképesztő, ami a színésznővel történt...

Kép

Blake Lively pont olyan cuki kamaszlány volt, mint te!

A sztárok is pontosan ugyanolyan emberek, mint te, vagy mi, nem tökéletes fogsorral, orral és alakkal születnek!

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem