Chrissy Teigen öt hónappal szülése után újra anya lett: a baba nevének jelentése könnyeket csal a szemekbe

Getty Images/Matt Winkelmeyer / Staff
Kata

Chrissy Teigen álma valóra vált: négygyermekes anyuka lett belőle, ráadásul nem is akármilyen körülmények között!

Mindenkit teljesen váratlanul ért a szuper hír, mely szerint a 37 éves szupermodell, Chrissy Teigen és énekes-dalszerző férje, John Legend négygyermekes szülőkké váltak. Mindez azért lepte meg a rajongókat, mert a szépséges sztár mindössze öt hónappal ezelőtt adott életet harmadik gyerekének, egy kislánynak, aki az Esti nevet kapta. Akkor mégis hogyan lehetséges ez?

Chrissy Teigen kisfia megható okból kapta az Alexander nevet

Chrissy Teigen egy megható Instagram-posztban árulta el, 2023. június 19-én megszületett negyedik gyermekük, egy kisfiú, aki a Wren Alexander nevet kapta. A babát egy Alexandra nevű béranya hozta a világra, aki nagyon közel került a sztárpárhoz, barátokként tekintenek egymásra. A nőt azután keresték fel egy ügynökségen keresztül, hogy a modell 2020-ban komplikációk miatt elveszített egy kisbabát, aki a Jack nevet kapta volna. Ezután érezte úgy, bár minden álma az volt, hogy egy napon négygyermekes anyuka legyen, többé nem mer bevállalni egy terhességet.

Később meggondolta magát, így mesterséges megtermékenyítéssel sikerült teherbe esnie Estivel, majd nem sokkal ezután remek hírt kaptak, Alexandra is várandós volt. Az öröm sajnos nem tartott sokáig, a béranya elvetélt, Chrissy ekkor nagyon megijedt, attól tartott, hogy a fájdalomtól az ő babája is elmegy, de szerencsére nem így lett. Alexandrát végül meg kellett műteni, ám a nőt ez sem riasztotta el attól, hogy újra próbálkozzon, így sikerült teherbe esnie Wren Alexanderrel, aki éppen ezért, az ő tiszteletére kapta második keresztnevét a nőtől.

Chrissy Teigen és John Legend 2006-ban találkoztak először, 2007 óta alkotnak egy párt, 2013 óta házasok. Első gyermekük, Luna 2016-ban, a második, Miles pedig 2018-ban született.

Ők is béranya segítségével vállaltak gyermeket:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Sztárok, akik nyíltan vállalják, hogy béranya hordta ki a gyermeküket

Ők pedig gyorsan visszanyerték az alakjukat szülés után:

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Hogyan csinálják? Híres nők, akik több szülés után is elképesztően szép testük van