Cher 76 évesen fiatalosabb, mint valaha: bőrruhában bizonyította ezt be a vörös szőnyegen

Getty Images
Barna Borbála

A popzene istennőjeként emlegetett sztár azt vallja, ha megóvjuk a bennünk élő kislányt, sosem öregszünk meg.

„Bárcsak visszaforgathatnám az időt” – álmodozott Cher 1989-ben az If I Could Turn Back Time című dalában és bármilyen hihetetlennek is tűnhetett akkor a kívánsága, mára megvalósította azt. A most 76 éves énekesnő ugyanis évtizedeket letagadhatna a korából és még mindig fantasztikus formában van, amit november 7-én a Amerikai Divattervezők Tanácsának (CFDA) díjátadóján is bebizonyított, ahol egy elképesztően dögös bőrdzsekivel egészítette ki a szettjét. (Ezzel a darabbal mintha a fent említett számához készült videoklipjét elevenítette volna fel, mivel abban a kisfilmben is hasonló szerelést viselt.)

Cher a ’80-as évek divatja előtt tisztelgett azzal, hogy a felsője ujjait az alkarjáig felhúzta és a vállait és a dekoltázsát pedig szabadon hagyta a kabátból – mindezt egy hosszú, magasan felhasított fekete szoknyával, ezüst nyaklánccal, gyémánt karkötővel és egy fekete, nyitott orrú magassarkú cipővel egészítette ki. Cher egyébként sosem titkolta a véleményét az idő múlásáról: míg más sztárok pozitívan állnak az öregedéshez, ő nyíltan vállalja, hogy abszolút nem „rajong érte”. Azt mondja, minden őszinte nő úgy tartja, hogy egyáltalán nem szórakoztató egyre idősebbé válni. Az énekesnő hisz abban, hogy ha „sosem szűnünk meg kislányoknak lenni”, akkor nem is öregedhetünk meg.

Sőt, az sem érdekli őt, hogy elítélik őt azért, amiért a nála 40 évvel fiatalabb zenei producer, Alexander ’A.E.’ Edwards oldalán találta meg a boldogságot nemrég. „A szerelem nem ismeri a matematikát” – írta Twitteren és azt is elárulta, hogy egy hónappal ezelőtt, a Párizsi Divathéten ismerkedtek meg. A férfit azóta több családtagjának is bemutatta és azt meséli, hogy párja úgy bánik vele, mint egy királynővel.

Nem védem meg magunkat!

-

– tweetelte november 6-án. „A gyűlölködők gyűlölködni fognak, majd azt is kifejtette, abszolút nem érdekli, mit gondolnak róla mások.

Olvasd el ezt is!
Cher 5 örökérvényű szépségtrükkje, aminek köszönhetően fiatalos marad a külseje

Ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
80 év feletti híres nők, akik még mindig olyan erősek, mint karrierjük csúcsán