Channing Tatum sokatmondó képeket tett közzé: vajon ezzel üzen az exének?

Getty Images
Zoé

A színész kemény időszakon ment keresztül, azonban úgy tűnik, hogy már látja a kiutat…

Mindenki életében vannak kemény időszakok, és bizony Channing Tatumot sem kímélte a sors az elmúlt hónapokban. Tavaly novemberben hivatalosan is elvált feleségétől Jenna Dewantól, aki nem sokkal azt megelőzően jelentette be, babát vár új kedvesétől. Decemberben pedig jött az újabb hír: a színész és Jessie J szakítottak. Az ügyben pedig állítólag erősen szerepe volt annak, hogy Mr. Tatum kicsit többet nézett a pohár fenekére...

Olvasd el ezt is!
VÉGE! Jessie J és Channing Tatum szakítottak, és az okot is tudjuk!

A szakítás óta számtalan hír felröppent arról, hogyan is érzi magát a színész. Volt olyan ismerőse, aki szerint a munkába temetkezett, valamint volt olyan is, aki szerint egyenesen a netes randizásba vetette bele magát. Mindenesetre egy valami biztos, eddig leginkább csak a kislányáról posztolt a közösségi médiában, most azonban olyan, mintha hirtelen üzenni akarna valakinek. Nincs kinek elmondani, elmondom hát mindenkinek? Valami olyasmi… Mindenféle érvelés nélkül érkeztek ugyanis egymás után az inspiráló idézetek és képek a színész Insta sztorijában.

forrás: Instagram/channingtatum

Ezer módon pusztítottak el, és most már ezer módszert tudok arra, hogyan építsem újjá magam.

-
forrás: Instagram/channingtatum

Reméljük hamarosan némi magyarázat is társul az idézetek mellé, hogy pontosan kinek, és mit is szeretne üzenni Channing Tatum.

Ám addig is, ha szeretted a Magic Mike XXL című filmet a színésszel, akkor kukkants rá a galériánkra, ahol 30 dögös fotót találhatsz a filmből!

Nézd meg a galériánkat - 30 kép
30 szexi jelenetfotó a Magic Mike XXL-ből