Most már biztos: ez a videó bizonyítja, hogy Cara Delevingne és Paris Jackson együtt járnak

Getty Images
Kerekes Vivien

Nagyon jól érzik magukat együtt!

Néhány hete röppent fel a hír először, hogy Cara Delevingne másfél évi szingliség után ismét szerelmes. Az exmodell sokáig Annie Clark énekesnővel alkotott egy párt, még el is jegyezték egymást, azonban váratlanul szakítottak 2016 szeptemberében, azóta pedig Cara nem ismerkedett senkivel komolyabban. Aztán nemrég a rajongók észrevették, hogy egyre több fotót posztol a közösségi médiára Michael Jackson 19 éves lányával, Parisszal. Ez persze még mindig nem bizonyított semmit, hiszen akár közeli barátságról is szó lehetett volna, azonban a párizsi divathéten már kéz a kézben sétálgattak együtt.

Olvasd el ezt is!
Hogy mi? Sosem találod ki, hogy kicsoda Cara Delevingne új szerelme – FOTÓK

Most viszont nem maradt több kétely a kapcsolatukról! Paris és Cara ugyanis olyan videót tettek fel Instára, ami bizonyítja, hogy valóban együtt járnak. A két exmodell összebújva feküdt az ágyban hétfő este, és a Carol című filmet nézték, ami két leszbikus nő szerelmét mutatja be. A felvételen is látszik, hogy nagyon jól érzik magukat egymás társaságában, és sokat nevetgéltek.

Olvasd el ezt is!
Ez nem túlzás már? Cara Delevingne az év lefurcsább body-ját húzta magára

Szerinted jól mutatnak együtt?

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Cara Delevingne-t és Paris Jacksont együtt csípték el a paparazzik