Camila Cabello barna Hamupipőkeként írja be magát a történelembe, mi pedig imádjuk

Christopher Polk/Getty Images
Kamilla

Camila Cabello lesz a következő a sorban, aki felveszi Hamupipőke híres üvegcipellőjét. Erről pedig végre az első képek is megérkeztek!

Számtalan adaptáció után most egy újabb filmet kapunk, méghozzá Camila Cabellóval és Nicholas Galitzine-vel, akik egy zseniális musical filmben fogják életre kelteni Hamupipőkét és a Szőke herceget.

Olvasd el ezt is!
5 Disney-mese, amit nagyon vártunk, de végül sosem készült el

A készülő zenés alkotás történetében azonban picit más megvilágosítást kap a főhős, aki az eredeti sztoriban mindössze elviseli mostoháját és annak két lányát, majd a szerencsének és némi varázslatnak köszönhetően eljut a bálba, ahol a herceggel egymásba szeretnek. Nos, a mostani verzióban Hamupipőke karaktere – aki szőke helyett barna – ennél jóval több mindenre vágyik, hiszen a film rendezője és írója, Kay Cannon egy ambiciózus fiatal nőnek fogja ábrázolni, akinek álmai nagyobbak, mint amit a világ megenged számára.

A fotót látva persze megoszlanak a vélemények, hogy mennyire lesz Hamupipőkés így a sztori, és Camila Cabellóval vajon jó döntést hoztak-e a készítők. Szerinted?

A filmben egyébként a mai legnagyobb zenészek, valamint Cabello és Menzel eredeti dalait hallhatjuk majd, ezzel pedig a klasszikus mese a modern zene fűszerezésével kap egy kis újítást. A musicalben olyan hírességek tűnnek fel, mint Idina Menzel, Minnie Driver, Billy Porter, Pierce Brosnan, James Corden, John Mulaney, Charlotte Spencer, Maddie Baillio és Romesh Ranganathan.

Ha kíváncsi vagy a világ leghíresebb filmes cipőire, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Filmes cipők, amik szinte saját karakterként szerepeltek filmekben