Promóciók
Elátkozott telek, Gábor Zsazsáék butikja, boszorkányok találkozóhelye: 10 különleges történet a ma 149. születésnapját ünneplő Budapestről

Budapest 1873 őszén jött létre Pest, Buda és Óbuda egyesítésével. A fővárosunk születésnapját pedig hivatalosan november 17-én ünneplik, azaz ma lett pontosan 149 éves.
Magyarország fő-, illetve székvárosát, azaz Pestet és Budát csak a reformkor után kezdték el közös néven említeni, ám akkoriban még a város nagyobb részének neve került előre, így leginkább Pest-Budaként hivatkoztak rá. Gróf Széchenyi István az 1831-es Világ című művében már kiküszöbölve az esetleges mássalhangzó-torlódást, és itt találkozhattunk először a Buda-Pest megnevezéssel, amit aztán végül 1873-ban hivatalosan is megkapott a fővárosunk, így lett Budapest.
Budapest története pedig hihetetlenül sok történtet és nem ismert részleteket rejt, így most a város születésnapja alkalmából, Kordos Szabolcs: Egy város titkai című könyvét felhasználva, elkalandozunk Budapest épületei és utcái között, és olyan érdekességeket mesélünk, amikről könnyel lehet, hogy eddig még sose hallottál.
Kattints tovább és ismerd meg kicsit jobban Budapestet!
Az InStyle magazin írása.
Hogy tetszett a cikk?
május 30
Van arra mentség, ahogyan Selena Gomez viselkedik az alkalmazottaival?
Az internet népe arra tanakodik, hogy igaza volt-e Selena Gomeznek, amikor látványosan leüvöltötte a biztonsági őr fejét.
5 dolog, ami minden lakásba kell!
Kell WC, meg ágy, meg mikró, meg kanapé, és még hosszasan sorolhatnánk... Ezúttal azonban 5 olyan dolgot gyűjtöttünk össze, ami valami pluszt tud adni minden lakásnak. Például a tiédnek is!
Napi horoszkóp május 30.: a Kosok új lehetőségeket keresnek, a Bikáknak komoly akadályokat kell legyűrniük
A csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Napi horoszkóp május 29.: az Oroszlánok elképesztő népszerűségnek örvendhetnek, a Mérlegeknek rugalmasabb gondolkodásra van szükségük a konfliktusok elkerüléséhez
A hosszú hétvége utolsó napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!