Hivatalos: megvan a Bűbájos boszorkák folytatásának teljes szereplőgárdája

Kerekes Vivien

Hamarosan kezdetét veszi A hármak ereje!

Miután tavaly a CW bejelentette a Bűbájos boszorkák folytatását, majd kicsivel később el is kaszálták az ötletet, senki sem számított arra, hogy a második bejelentés után tényleg meg is valósítják a projektet. Azonban ők gőzerővel vetették bele magukat a munkába, és rögtön meg is kezdték a szereplőválogatást; nem foglalkozva azzal, hogy a sorozat eredeti színészei nagyon kiakadtak a reboot hallatán.

Nemrég nálunk is olvashattad, hogy majdnem teljes a csapat, ugyanis a három boszorkánytestvérből kettőt már megtaláltak. Így az tuti, hogy a legfiatalabb testvért Sarah Jeffrey alakítja majd, míg Melonie Diazt választották a második lány megformálására.

forrás: Getty Images

Ide kattintva elolvashatod, milyen filmekben és sorozatokban láthattad már korábban a két színésznőt:

Olvasd el ezt is!
Megvan a Bűbájos boszorkák folytatásának két főszereplője is!

Most pedig vége a keresgélésnek, ugyanis a készítők megválasztották a reboot harmadik főszereplőjét is. A legidősebb testvért, a nagyon okos genetikusként tanuló Macy-t Madeleine Mantock alakítja majd, akit korábban A holnap határa című Tom Cruise filmben és A kiválasztottak című sorozatban láthattál.

forrás: Getty Images

Sőt, ez még nem minden, ugyanis már azt is lehet sejteni, ki alakítja majd a sármos professzort, Harry-t, akinek feltűnően nagy az érdeklődése a három boszorka iránt. A szerepre Rupert Evanst választották, aki a Pokolfajzatban és A fiú című horrorban is játszott már.

forrás: Getty Images
Olvasd el ezt is!
7 magyar tévésorozat, amitől azonnal elfelejtjük a rosszkedvünket

Az első epizód időpontját még nem árulták el, de tekintve, hogy a castinggal nagyon gyorsan haladtak előre, nem lepődnénk meg, ha még idén levetítenék az első részeket.

Nézd meg a galériánkat - 15 kép
15 mese és sorozat gyerekkorunkból, amit nagyon imádtunk