Brutálisra sikerült a Joker második részének előzetese: Lady Gaga élete alakítását nyújtja! - VIDEÓ

InterCom/Joker 2. c. film
Kamilla

Végre-valahára megérkezett a Joker 2. részének új előzetese, amiben ismét lelepleznek néhány fontos dolgot.

Sőt, kifejezetten furcsa üzenettel bír! Joker, a bűnözők hercege és Harley Quinn azt igyekeznek közvetíteni, hogy a világnak szerelemre van szüksége. Ez pedig igazán meglepő, hiszen ismerve az első részt, nem hittük, hogy a készítők egy ilyen mondanivalóval is felruházzák majd az alkotást.

Az előzetesben Joker az elmegyógyintézetben meglátva Harley-t közösen megszöknek, ezzel pedig kezdetét veszi az őrült ámokfutásuk. A második rész cselekményéről még szinte alig lehet ezenkívül bármit tudni, annyit viszont igen, hogy musical lesz. Bár hozzá kell tennünk, Lady Gaga zseniális zenei tehetségét vétek lett volna kihagyni a filmből, amely a Csillag születik című alkotásnak is nagy sikert hozott.

A Joker hatalmas kasszasiker volt, 1 milliárd dolláros globális bevétellel, amely átlépte az egymilliárd dolláros határt. A film 11 Oscar-jelölést kapott, amelyek közül a legjobb eredeti filmzenéért járó díjat, illetve a legjobb színésznek járó szobrocskát zsebelhette be. Magyarországon 2024. október 3-án debütál a nagyvásznon - öt évvel az első film után.

Nemcsak Joaquin Phoenix és Rooney Mara voltak az egyetlen sztárpár, akik így szerettek egymásba!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Sztárpárok, akik egy film forgatásán szerettek egymásba

Tudtad, hogy vannak sorozatokból és filmekből is ismert nevek, amelyek Magyarországon is anyakönyvezhetők? Katt, ha kíváncsi lettél!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Sorozatok és filmek ihlette keresztnevek, melyek Magyarországon is anyakönyvezhetők