David Beckham fia otthagyta az egyetemet: az ok elég érdekes

getty images
Kerekes Vivien

Brooklyn Beckham egy éven át tanult New York egyik neves egyetemén, azonban most nyár elején úgy döntött, inkább ott hagyja az iskolát. Már azt is tudni, miért!

Tavaly nyár végén nagy változás történt a Beckham-család életében, hiszen David és Victoria legidősebb fia egyetemre ment, méghozzá a tengeren túlra. Az egykori Spice Girls-tag mindig is közel állt gyermekeihez, így az utolsó közös estét végig sírta, és akkor erről még egy fotót is közzé tett.

Olvasd el ezt is!
Victoria Beckham még a fotóján is sírt: változás jön a családja életébe

Szerencsére Brooklyn Beckham nagyon imádja szüleit, így amikor csak tehette, hazalátogatott a családjához Amerikából; most pedig még több időt tölthet otthon. A srác ugyanis egy év után hivatalosan is ott hagyta az egyetemet, és úgy döntött, inkább nem folytatja tovább tanulmányait. Brooklyn egyébként fényképésznek tanult egy New York-i iskolában, azonban egy ismerőse szerint már hónapok óta hajtogatta, mennyire nem érzi jól magát ott. Állítólag ugyanis olyannyira honvágya volt, hogy teljesen elment a kedve attól, hogy Amerikában legyen, így megvárta az év végét, és most hazaköltözik Angliába.

Már haza is utazott családjához, akiknek elmondta a hírt, Victoria pedig egyáltalán nem szomorkodik emiatt; sőt, örül annak, hogy fia végre közel lesz otthonához. Brooklyn Beckham viszont nem hagy fel a fényképezéssel, ugyanis ősztől egy nagyon neves brit fotós mellett tanulhat gyakornokként.

Olvasd el ezt is!
Brooklyn Beckham megpróbált bajuszt növeszteni, és most mindenki Victoria reakcióján nevet

Már több lehetőséget is kapott Brooklyn Beckham: korábban például ő fotózta a Burberry kampányát is.

Nézd meg a galériánkat - 14 kép
Brooklyn Beckham fotózta a Burberry legújabb kampányát