Hamarosan érkezik a Brittany Murphy halálát boncolgató dokumentumfilm-sorozat

Theo Wargo/gettyimages
Kamilla

Britney Spears és Woody Allen után most a tragikus körülmények között elhunyt Brittany Murphy életéről készül dokumentumfilm-sorozat.

A készülő produkcióról annyit már tudni, hogy az HBO Max csatornáján fog debütálni és kétrészes lesz. Az alkotás elsősorban a néhai sztár karrierjének utolsó éveire és halálának furcsa körülményeire fog összpontosítani. A színésznő – aki számos nagyszerű alkotásban bizonyította a tehetségét – halálát tüdőgyulladás okozta a halottkém szerint, holott 2009-ben mindössze 32 éves volt.

Ám, ami ennél is furcsább, hogy öt hónappal később özvegy férjét, Simon Monjack-ot is holtan találták Hollywood Hills-i otthonukban. A férfinél szintén tüdőgyulladást állapított meg a halottkém, amelynek sok köze lehetett az ő halálához is.

Olvasd el ezt is!
Britney után Woody Allen életéről is dokumentumfilm készül - Nevelt lányával folytatott szerelmi viszonya is központi szerepet kap

A sorozat készítői elárulták, hogy az összeesküvés elméleteket kizárva, teljesen új, eddig nem látott interjúkat fog bemutatni az alkotás, amelyben Brittany barátai és a családja is megszólalnak. A kétrészes dokusorozatról így nyilatkozott Cynthia Hill rendezőnő:

Azért vállaltam el, hogy elkészítem ezt az alkotást, mert sajnálatosnak tartom, hogy Brittany nagyszerű életét és karrierjét teljesen elhalványították a halálának körülményei. Fontosnak tartom, hogy megünnepeljük Brittany tehetségét, úgy, hogy megpróbáljuk elmagyarázni az ő és Simon halálának tragikus történetét.

-

Továbbá a film egyik készítője elmondta, hogy a sorozat elképesztő felelősséggel jár, így egy tapasztalt, kreatív csapattal együttműködve készítik el a kétrészes alkotást. Halála előtt Murphy olyan filmekben tűnt fel, mint a Ne szólj száj!, az Észvesztő, a Szakítópróba vagy éppen a 8 mérföld.

Ha kíváncsi vagy minden idők legunalmasabb filmjeire, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 20 kép
Minden idők 20 legunalmasabb filmje