Novemberben érkezik a Trumpról szóló minisorozat: kikerült az első fotó róla

gettyimages
Kamilla

Végre megmutatták, hogyan fog a Harry Potter-filmek sztárja Donald Trumpként mutatni.

Már nagyban készül a The Comey Rule című minisorozat, amelynek főszerepét Brendan Gleeson kapta, aki az eddigi információk szerint nagyon meggyőző alakítást fog nyújtani a kétrészes, mindössze 4 órás minisorozatban, amelyet a Showtime csatornáján lehet majd megnézni. A széria készítőit James Comey volt FBI-igazgató könyve inspirálta, amelyben kulcsvezetők által adott interjúk találhatóak.

A sorozatban Trump, Comey, a 2016-os elnökválasztás, illetve annak hatásait mutatják be a legnagyobb részletességgel. De középpontba kerül a két politikus viszályos kapcsolata, valamint az FBI Hillary Clinton e-mailjei utáni vizsgálata is. Comey-t Jeff Daniels fogja alakítani, de olyan hírességek is feltűnnek majd benne, mint Holly Hunter, Sally Yates, Jonathan Banks, James Clapper és Kingsley Ben-Adir. Tehát sztárparádéból itt sem lesz hiány.

A már most nagy népszerűségnek örvendő széria természetesen az elnökválasztás után, vagyis novemberben fog debütálni, amelyet sokan Golden Globe és Oscar esélyes sorozatnak tartanak.

Ha kíváncsi vagy, mely színészek játszottak több karaktert egy sorozaton belül, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Színészek, akik egy sorozaton belül több karaktert is eljátszottak