JoyTV
Hatalmas büszkeség: Borbély Alexandra dívaként tündökölt ruhájában az Oscar vörös szőnyegén - ELSŐ FOTÓK



Promóciók
A karácsony varázsával vár az Etele Plaza! - Ráadásul decemberben akár Disneyland-i álomutazást is nyerhetsz!

Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!

Promóciók
A kallódó aprópénzek leadásával még segítheti a rászoruló családokat
Végre eljött a mi időnk. Na jó, nem azt mondjuk, hogy két éve Nemes Jeles László, és tavaly Deák Kristóf ne mutatott volna jól az Oscar vörös szőnyegén, de ami minket illet, hosszú ideje szerettünk volna már egy gyönyörű hazai színésznőt viszont látni a díjétadó vörös szőnyegén. Bár sajnos a Testről és lélekrőlnek nem sikerült díjra váltania a jelölését, mi még így is természetesen nagyon büszkék vagyunk rájuk, és persze Alexandrára is, aki a film főszereplőjeként megadta nekünk, amire vágytunk.
A színésznő Enyedi Ildikóval Los Angelesbe utaztak a 90. Oscar-gálára, mi pedig már napok óta nagyon izgatottak voltunk, hogy mit fog viselni a gálán Alexandra.
Azt már a hét közepén megtudtuk, hogy Alexandra a gálán nem magyar divattrevező kreációját fogja viselni, hosszas keresgél után a stylistjával, egy francia divattervező kreációjára esett a választásuk, amit végül szerelmétől, Nagy Ervintől kapott meg ajándékba. Mi pedig látva a végeredményt, már mindent értünk hiszen az Oscarra választott ruhája tényleg lélegzetelállító volt.
Borbély Alexandra a 90. Oscar vörös szőnyegén!


A színésznő az estén Monique Lhuillier pink estélyijét viselte, amihez szájhangsúlyos sminket viselt. A pink és a piros párosítása ebben a szezonban most amúgy is szupertrendi, így különösen nagy kedvencünk lett ez a look.
Galériánkban pedig megnézheted, milyen volt a 90. Oscar a színésznő szemével!
Hogy tetszett a cikk?

JoyTV
Carrie Bradshaw vs. Bridget Jones - melyik ikonikus karácsonyi outfitet sikerült jobban lekoppintanunk?

Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!

Promóciók
Édesítsd az ünnepeket Virágbéke mézekkel! - Bolyhos zokni és pöttyös bögre helyett

Promóciók
A karácsony varázsával vár az Etele Plaza! - Ráadásul decemberben akár Disneyland-i álomutazást is nyerhetsz!

Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!

Promóciók
A kallódó aprópénzek leadásával még segítheti a rászoruló családokat
Ők is emberek: 7 sztár, aki különösen nehezen viselte, hogy elvesztette egy szerettét
Néha nagyon könyörtelen az élet, és egyáltalán nem kíméli a hírességeket sem. Az ÉvaMagazin.hu írása.
Botrány a Miss Universe szépségversenyen: rengeteg bántást kap súlya miatt az egyik induló
Jane Dipika Garrett megmutatta a kifutón, hogy a szépség nem súlyhoz kötött!
4 sztár, aki halála után egyetlen fillért sem hagy gyermekeire
Ezek a dúsgazdag sztárok nem hagyják a csemetéikre a vagyonukat, ha meghalnak.
Napi horoszkóp december 2.: a Bakoknak kikapcsolódásra van szükségük, a Halak a sikert ünnepelhetik
A csillagok a hétvége első napjára is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
10 netező elárulta a leghajmeresztőbb randis sztoriját, ami a mai napig álmatlan éjszakákat okoz neki
Szinte hihetetlen, hogy ezek megtörténtek.
6 színész, aki esélyes volt a Harry Potter egyik szerepére
Sok tényező játszik szerepet abban, amikor a producerek végül kiválasztják a főszereplőket egy olyan nagy sikerű filmsorozathoz, mint a Harry Potter.