Még ilyet! Egyszerre három Disney filmben is hallhatjuk Beyoncé hangját

gettyimages
Kamilla

Az már biztos, hogy amihez Beyoncé hozzáér, az arannyá változik.

Ez történt a tavaly évben bemutatott Az oroszlánkirály filmadaptációjával is, amelynek ő énekelte a betétdalát, illetve Nalanak is ő kölcsönözte a hangját. Most pedig az a hír járja, hogy újabb Disney produkciókhoz adja a nevét, és már azt is tudni, hogy az egyik melyik lesz. Egy bennfentes kotyogta el, hogy a három készülő filmért összesen 100 millió dollár ütheti az énekesnő markát, aki nagyon izgatott, hogy újra a Disney-vel dolgozhat.

Olvasd el ezt is!
Beyoncé karanténdalától még a jéghegy is megolvad

Az első projekt, ha minden igaz a Fekete párduc folytatása lesz, amelyet 2021-ben fognak bemutatni a mozikban és, amelynek betétdalát szintén az énekesnő fogja énekelni. Azt azonban még nem tudni, hogy szerepet is kap-e az alkotásban, amelynek első része óriási sikert aratott a mozirajongók körében.

A világ egyik legnagyobb produkciós cégének számító The Walt Disney Company egyik alkalmazottja azt is elárulta, hogy a szépséges sztár remekül passzol a márkájukhoz, így mindannyian abban bíznak, hogy ez az együttműködés még sokáig fog tartani.

Beyoncétól egyébként nem áll messze a színészet, hiszen olyan filmekben láthattuk mint az Őrült szenvedély, a Dream Girls vagy éppen A rózsaszín párduc.

Ha kíváncsi vagy minden idők legjobb Disney meséire, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 17 kép
Filmajánló: Minden idők legjobb Disney meséi közül válogattunk