„A barátnőm férjhez megy, de olyan titkot tudok a vőlegényről, ami az egész esküvőt tönkretenné”

Getty Images
Bíborka

Újabb elképesztő történet látott napvilágot a TikTokon.

A Miamiban élő Karo Aprano a TikTokhoz fordult segítségért, miután óriási dilemma elé állította az élet. A videóját már több mint 1 millióan megnézték, a kommentelők persze nem értenek egyet, de miről is van szó pontosan? Íme Karo története:

„Esküvő-dráma zajlik az életemben, és ezt meg kell osztanom valakivel. Összebarátkoztam egy csajjal, aki férjhez megy és meg is hívott az esküvőjére. Szó szerint szinte csak most találkoztunk, ő meg már meg is hívott a lagzijára, de a lánybúcsúján nem veszek részt. Elmegyek, hogy barátkozni tudjak a násznéppel, megismerjek új embereket és a barátaival is közelebbi kapcsolatba kerüljünk.”

-

„Múlt hétvégén kimentünk a lányokkal szórakozni, és az egyik koszorúslány elárulta, hogy a vőlegény lefeküdt a menyasszony nővérével, a menyasszonynak viszont fogalma sincs erről az egészről, ráadásul bármikor megint megtenné. Én meg úgy álltam ott, hogy nem akarom tudni ezt az infót és nem akarok ilyen kellemetlen helyzetbe kerülni.”

„A lány, aki ezt elmondta nekem, a menyasszony legközelebbi barátnője, én azt válaszoltam neki, hogy ezt el kell mondania, nem engedheti, hogy hozzámenjen egy ilyen alakhoz. Erre nagyon tiltakozni kezdett, hogy nem akarja elmondani és tönkretenni vele az egész esküvőt, illetve a kapcsolatot.”

-

„Összezavarodtam teljesen. Ki vagyok én, hogy elmondjam neki ezt? Alig ismerem a lányt. Egy hónapja találkoztunk, nem én akarok az lenni, aki elmondja, hogy a vőlegény és a menyasszony testvére összejöttek. El tudnátok képzelni? Persze az egyik felem azt mondja, hogy mondjam el, míg a másik azt, hogy ne, mert nem is ismerem annyira. Nem tartozik rám ez az egész, úgy gondolom, hogy itt én ismerem legkevésbe a társaságot, nem is kellene tudnom erről az infóról.”

A kommentelők között megoszlanak a vélemények, egyesek szerint el kellene mondania az igazságot a menyasszonynak, mert nincs mit veszítenie. Úgy gondolják, hogy épp azért került bele a lány életébe pont most, hogy elmondja ezt a titkot, ami a koszorúslány vállát nyomja, ráadásul még ha meg is szakad a kapcsolat közöttük, még csak 1 hónapja ismerték meg egymást, nem egy életen át tartó barátságról van szó. Mások szerint viszont nem szabadna szólnia, mert aki már járt hasonló helyzetben, az tudhatja, hogy nagyon rosszul is elsülhet a dolog, főleg, ha szeretné megtartani ezt a barátságot és nem akarja összeugrasztani a koszorúslányokat és a menyasszonyt. Neked mi a véleményed? Írd meg Facebook kommentben!

Arra is akad példa, amikor épp a koszorúslányok teszik tönkre az esküvőt:

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Így tették tönkre koszorúslányok az alábbi menyasszonyok esküvőjét