Aludni sem bírnak a nézők, olyan félelmetes a Netflix új horror sorozata

GettyImages
Kata

Az Usher-ház bukása című horrorsorozatot A Hill-ház szellemét is készítő Mike Flanagan készítette.

Október 12-én mutatkozott be a Netflixen Az Usher-ház bukása című 8 részes minisorozat, amely műfaját tekintve gótikus horror dráma. A vérfagyasztó alkotás mögött Mike Flanagan áll, ő készítette korábban A Hill-ház szelleme című, hasonlóan félelmetes sorozatot is. Az Usher-ház bukásának sztorija Edgar Allen Poe 1839-ben írt azonos című novellájára, illetve más műveire épül.

Nagy siker Az Usher-ház bukása – SPOILERVESZÉLY!

Az Usher-ház bukásának főszereplője egy gyógyszerészeti vezérigazgató, Roderick Usher (Bruce Greenwood), akinek a gyermekei egymás után halnak meg egészen elképesztő módokon, így végül kénytelen szembenézni sötét múltjával.

„A lehető legjobb módon teljesen őrült az egész!” – mondta egy interjúban Carla Gugino, aki a sorozatban egy Verna nevű nőt alakít Roderick múltjából. „Nagyon sötét a humora, de mégis megérinti a lelket” – tette hozzá a színésznő.

Nos, a Twitteren bejelentkező nézők szerint humorból egészen kevés van a sorozatban, rettegésből annál több. Többen arra figyelmeztettek másokat, ne nézzék meg a horrort, mert nem fognak tudni aludni, annyira gyomorforgató és ijesztő. Persze olyanok is akadtak, akiket éppen ez nyűgözött le, a műfaj valódi rajongói egészen odáig vannak Az Usher-ház bukásáért.

„Most nézem Az usher-ház bukását és nagyon élvezem. Állandóan az ágy szélére menekülök közben!” – írta egy rajongó Twitteren.

Szereted a horrort? Ezeket horror-vígjátékokat látnod kell:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
A borzongás időszaka: 6 Netflixes horror-vígjáték, amin nevetve fogsz félni

A magyar horrorfilmeket sem érdemes kihagyni:

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Minden idők 10 legjobb magyar horrorfilmje