Minden eddiginél félelmetesebb lesz az új Dracula – megérkezett az első előzetes!

Youtube
Bíró Eszter

Már csak napok választanak el minket Halloween ünnepétől, így nem meglepő, hogy pont ma jött ki a Netflix és a BBC közös produkciójának első előzetese.

2020 sem lesz piskóta, ha horrorról van szó, ugyanis a csatorna a Drakulát fogja életre kelteni egy minisorozat erejééig, amelyben részletesen ki lesz fejtve minden a vérszívó erdélyi gróffal kapcsolatosan a 90 perces epizódoknak hála. A főszereplőt, Claes Bang játssza, míg a forgatókönyvet Mark Gatiss és Steven Moffat írta, akiknek a nevéhez a Sherlock is köthető.

forrás: Getty Images
Claes Bang

Mielőtt sokan megijednének, hogy Drakula története – a mostanában nagy divatnak köszönhetően – teljesen új történetet kap, azok megnyugodhatnak, ugyanis a sorozat Bram Stoker 1897-es regénye alapján készült el. Bár a Drakula pontos debütálásáról még semmi hír, az már biztos, hogy augusztusban fejezték be a forgatásokat, ezért nagy valószínűséggel év elején kerülhet sor a sorozat premierjére.

Addig viszont, akik elég erőt éreznek magukban nézzék meg az első előzetest, amelyből mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy bizony kőkeményen 18+-os élményeket fog ígérni az igazi horror rajongóknak.

Ha még nem tudod, hogy milyen horror filmet nézz Halloweenkor, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Ijesztgetős horrorfilmek