Az illatosítás története

Unsplash
JOY

Bár a lakásparfümök használata még sokak számára napjainkban is újkeletű, az első - dokumentált - illatosított tér valójában nagyon-nagyon régre, egészen 60.000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. A feltárt leletek alapján ugyanis már a neandervölgyi ember is felfedezte az aromák erejét a virágok illatán keresztül.

A kezdetek

Az iraki Kurdisztán területén található Zagrosz-hegység sziklái között a régészek a régmúltban számos sírra bukkantak. Ez persze még önmagában nem lenne annyira meglepő. Az azonban igen, hogy a sírok közül az egyik bizony virágokkal volt kibélelve. Természetesen a virágok nem maradtak meg eredeti, azaz növényi formájukban, hanem azok pollenjeiből tudták a régészek kitalálni, hogy milyen virágok is lehettek valójában. Nagyon sokféle színű (pl. fehér, lila) és típusú virágot tudtak beazonosítani. De ezek között volt egy virág, amelyből sokkal több volt, mint a többiből. Ez a virág pedig nem volt más, mint a mályvarózsa.

Miután sikerült meghatározni, hogy milyen virágokkal bélelték még ki a sírt, észrevették, hogy azok mindegyike jellemzően május és július között virágzik. Ebből arra tudtak következtetni a régészek, hogy a temetkezés feltehetően késő tavasszal zajlott.

Így alakult, hogy az első dokumentált illatosított tér bizony egy temető volt.

Európai bronzkor

A virágok és illatok jelentősége később sem veszett el, a temetkezések során ugyanolyan fontos szerepük volt, mint a neandervölgyi ember idején. Csak ekkor, i.e. 1800 környékén mindez abban nyilvánult meg, hogy annak volt kiemelten fontos szerepe, hogy a halott testek elégetésének rituáléja során milyen fát használnak. A feltárt leletek ugyanis arra utalnak, hogy előszeretettel alkalmazták az intenzív, mégis kellemes illatú, sok gyantát adó fákat ehhez a tevékenységhez. A régészek ebből arra következtettek, hogy az erőteljes, de finom aromák a temetkezési szertartásban fontos szerepet játszottak.

Napjaink

A virágok szerepe ma sem csökkent, a temetkezés során ugyanúgy kiemelt jelentőséggel bírnak. Temetésre ugyanis illik virágot vinni, attól függetlenül, hogy az elhunyt nő vagy férfi volt. Amikor a megemlékezésre virágot viszünk vagy küldünk, akkor a választást két tényező kell, hogy befolyásolja. Az egyik a temetés módja, a másik pedig a rokonsági fok.

Emellett érdemes tudni, hogy a kegyeleti díszek esetén fontos a virágok szimbolikája, ezért ajánlott erre is odafigyelni a virág kiválasztásánál, hiszen a színeknek is megvan az üzenete.

Napjainkra azonban már nem csak a temetések alkalmával, hanem a mindennapok során is nagy jelentősége van a virágoknak, illetve a kellemes illatoknak. Hiszen egy helyiségbe lépve az illat az első, amit azonosítunk. A berendezés, az összkép észlelése csak ezután következik.

A cikk Lipovszky csenge Az első illatosított tér című, a www.lakásparfüm.hu blogján megjelent bejegyzése alapján készült.