Az éhezők viadalában mindenki megsiratta, így néz ki több mint 10 évvel a film után a Rue-t alakító lány

Fórum Hungary
InStyle

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most!

November 16-án mutatták be a mozikban Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája című filmet, ami 64 évvel azelőtt játszódik, hogy Katniss Everdeen önként jelentkezett a halálos viadalra. Ennek hatására ismét lendületbe jöttek a sci-fi fanok, mindenki az új filmről beszél, valamint arról a négyről, amely megelőzte.
A korábbiakban Jennifer Lawrence volt Katniss megformálója, Az éhezők viadala 2012-ben jött ki, Az éhezők viadala: Futótűz 2013-ban, Az éhezők viadala: A kiválasztott 2014-ben, Az éhezők viadala: A kiválasztott II. pedig 2015-ben, szóval annyira azért nem kellett sokat várni egy újabb olyan alkotásra, amely ebben az univerzumban játszódik. Most, hogy te is nosztalgikus hangulatba kerültél, talán eszedbe jutott az a cuki, okos és hősies kislány, Rue, aki Katniss mellett harcolt. Felejthetetlen, ugye? Nos, ő időközben felnőtt, gyönyörű nővé érett.

Így néz ki most Rue, Az éhezők viadalának egykori gyereksztárja

Az éhezők viadalában Rue volt az a kislány, aki szövetkezett Katniss-szel a győzelemért, azonban egy kegyetlen játékos megölte. Ezt a szerethető karaktert nem más alakította 2012-ben, mint az 1998-ban született Amandla Stenberg, aki akkor 14 éves volt. Kevesen tudják, hogy nem ez volt az első fontosabb szerepe, egy évvel korában a Colombiana című thrillerben tűnt fel Zoe Saldana kiskori énjeként. Később játszott Az Álmosvölgy legendája című sorozatban és a Mr. Robinson című szitkomban is. Mindössze 4 éves volt, amikor modellkedni kezdett a Disney-nek, később a Boeing és a Kmart is foglalkoztatta, és bár még mindig csupán 25 éves, már elnyert egy Teen Choice-díjat, valamint egy NAACP Image-díjat. Amandla 2015-ben debütált énekesnőként, egy folk-rock duó egyik tagjaként adta elő Let My Baby Stay című dalát.
A sztár 2016-ban jelentette be, biszexuálisnak vagy pánszexuálisnak vallja magát, vagyis nemtől függetlenül képes vonzónak találni másokat, azóta többször felszólalt az LMBTQ-közösség tagjai érdekében. Rajongóval a 2,2 millió követőt számláló Instagram-oldalán tartja a kapcsolatot, ide rendszeresen tölt fel szexi, merész fotókat magáról, hiszen fantasztikusan szép nő lett az egykori kislányból.

Most pedig kattints galériánkra és nézd meg, hogy néz ki ma Az éhezők viadala Rue-ja!

Az éhezők viadalában mindenki megsiratta, így néz ki ma Rue-ból

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Ilyen gyönyörű nő lett Az éhezők viadala Rue-ja

Az InStyle magazin írása.