Az egész világ aggódik Ariana Grande egészségéért, aki végre megszólalt: „Soha nem tudhatod, min megy keresztül a másik”

Getty Images
Fanni

Vajon mi lehet a háttérben?

Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy Ariana Grande minden idők egyik legsikeresebb és legtehetségesebb énekesnője, aki bebizonyította, hogy a Nickelodeon után is bőven élet, sőt! Az igazi siker akkor jött el az életében, amikor úgy döntött, hogy kilép a gyerekszínész skatulyából, és inkább kiad egy szólólemezt.

Ezt pedig nagyon jól tette, hiszen manapság nehezen találni olyan embert, aki ne imádná, de minimum ne ismerné Ariana Grandét.

Olvasd el ezt is!
Rég láttuk őket együtt! Romantikus közös fotót posztolt férjével Ariana Grande

Épp ezért aggasztó, ami jelenleg az interneten folyik az énekesnővel kapcsolatban, a rajongók ugyanis nagyon aggódnak érte, és leginkább az egészségéért, mióta megjelentek róla a legfrissebb képek néhány nappal ezelőtt. Mutatjuk a szóban forgó képeket:

A képeken jól látható, hogy azon kívül, hogy Ariana megjelenése teljesen más a szőke haja miatt (épp a Wicked című musicalt forgatja), egyértelmű, hogy a szokásosnál is sokkal vékonyabb és törékenyebb. Mivel ezek a képek az egész világot bejárták, és mindenki Ariana egészségéért aggódik, az énekesnő úgy döntött, hogy egy TikTok videón keresztül üzen a rajongóinak. Ariana a videóban többször kifejti, hogy az embereknek sokkal óvatosabbnak kéne lenniük, amikor mások testére tesznek kommenteket, hiszen mindenki úgy szép, ahogy van.

Az improvizált beszédben viszont van egy pont, ami mindenki fülét megütötte, Ariana ugyanis a következőket mondta:

„Soha nem tudhatod, min megy épp keresztül a másik!”

Ez pedig azt is jelentheti, hogy a sztár épp egy nehéz időszakon megy keresztül, esetleg valamilyen betegséggel küzd, ám megnyugtató, hogy Ariana arra is kitér, hogy amit az emberek egészséges kinézetnek gondolnak vele kapcsolatban, az valójában nem volt az:

„2018-ban antidepresszánsokon éltem, ráadásul ráittam és egészségtelenül táplálkoztam. Amiről azt hiszed, hogy egészséges, az valójában nem volt az.”

Ezek után reméljük, hogy mindenki békén hagyja az énekesnőt, és várjuk meg, amíg készen áll arra, hogy elmesélje, mi is történik vele, vagy mi az oka a súlyvesztésének. De természetesen azt is tiszteletben kell tartanunk, ha ez soha nem fog bekövetkezni!

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 sztár, aki elképesztően kedves volt a rajongójával