A kutyánk tényleg hatással lehet a céljaink elérésére? Megnéztük az Artúr, a király című filmet

ProRom
Barna Borbála

Mikael Lindnord „Arthur, a király” című memoárjának adaptációja március 21-től látható a mozikban, mi pedig utánajártunk, tulajdonképpen mekkora szerepet játszhatnak négylábú kedvenceink az álmaink megvalósításában?

Március 21-én bemancsolt a mozikba Artúr, a király: a Mark Wahlberg főszereplésével készült filmben egy Michael Light nevű férfi kalandjait követhetjük végig a Dominikai Köztársasában – méghozzá szó szerint. A főhős ugyanis egy olyan extrémsport-világbajnokság miatt érkezett az országba a csapatával, ahol 10 napon alatt közel 700 kilométert kell megtenniük a dzsungelen át. A tét pedig óriási, mivel Michaelnek ez az utolsó lehetősége arra, hogy megnyerje a versenyt, amit korábban elbukott már. A múltban túlságosan a cél lebegett a szeme előtt, ezért nem (feltétlenül) hozott helyes döntéseket a csapata vezetőjeként.

És miközben a jelenben éppen a fájdalommal, az extrém időjárási körülményekkel, továbbá a kialvatlansággal küzdenek, melléjük szegődik egy kóbor kutya, akiben Michael nemcsak új barátra, hanem tanítóra is lel: mire befutnak a célba, a férfi átértékeli mindazt, amit korábban a csapatjátékról, a győzelemről és úgy általában az álmairól hitt. A szívmelengetően megható film egyébként igaz történeten alapul, hiszen az alkotók Mikael Lindnord „Arthur, a király” című memoárját adaptálták a szélesvászonra Mark Wahlberg, Nathalie Emmanuel, Simu Liu, Ali Suliman, Michael Landes és Paul Guilfoyle tolmácsolásában. A kérdés már csak az, vajon mekkora szerepe lehet a valóságban a kutyánknak a személyiségfejlődésünkben, a céljaink elérésében?

forrás: ProRom
Az Artúr, a király március 21-től látható a mozikban Mark Wahlberg főszereplésével!

A segítség négylábon érkezik?

Nos, a rövid válasz az, hogy HATALMAS. Képzeld, kutatások is bizonyítják, hogy a kutyatartás fejleszti a vezetői készségeket (ahogyan a filmben is láthatjuk Michael esetében), kedvesebbé, empatikusabbá, együttműködőbbé tehet minket, ráadásul a kedvencünk ölelgetése oldja a feszültséget, a stresszt, javítja a hangulatunkat, de az ebek abban is segíthetnek nekünk, hogy fiatalon tartsuk az elménket – márpedig Mark Wahlberg karakterének például igencsak szüksége volt minderre a vadonban a csapata élén. A kutyatulajdonosok közel 90 százaléka családtagként tekint a négylábú társára, és úgy érzi, pozitív hatással van a mentális egészségére az, hogy gazdi lehet.

forrás: Könyvmolyképző Kiadó
A film Mikael Lindnord: Artúr a király című memoárja alapján készült, amit a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában már magyarul is olvashatsz.

Aki a kutyákat szereti, pesszimista ember nem lehet?

Sőt, a Journal of Research in Personality oldalain publikált tanulmányból az is kiderült, hogy tényleg könnyebb elérni a céljainkat, ha a kisállatunk társaságában harcolunk érte. Az elmélet alátámasztásához a kutatók három részre osztották a közreműködőket: az első csapat tagjainak közelében ott lehetett a kedvencük, a második tábort egyszerűen „csak” arra kérték, gondoljanak a kisállatokra, a kontrollcsoport viszont egyáltalán nem volt érintett négylábúakkal. Megkértek mindenkit, hogy állítsanak össze egy listát az álmaikról és gondolják át, mennyire bíznak azoknak a megvalósításában – és azok, akik az első két csapatba tartoztak, több célt tűztek ki maguk elé és optimistábban is álltak hozzájuk. Egyszóval, kell még több bizonyíték arra, hogy neked is szükséged van egy Artúrra az életedben?

Még mindig nem győztünk meg? Akkor pörgesd végig a galériánkat arról, hogy a kutyatartás miként hosszabbíthatja meg az életed!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
7 mód, ahogy a kutyád meghosszabbítja az életed