Horoszkóp
Tudatos élet
Lélek
Divat
Szépség
Sztárok

4 jel, amiből lehetett sejteni, hogy Ariana Grande szakítani akar

ariana grande,pete davidson
Facebook
Twitter
Pinterest
Ariana Grande és Pete Davidson hirtelen jött románca hirtelen ért véget: a sztárpár felbontotta eljegyzését, és már azt is lehet tudni, pontosan miért. Ahogy arra is fény derült, milyen jelek utaltak erre már hetek óta.

Tegnap derült ki, hogy néhány hónap jegyben járás után Ariana Grande és Pete Davidson szakítottak. Állítólag közös döntés volt, mivel mindketten karrierjükre szerettek volna koncentrálni, de azóta már kiderült, hogy az énekesnő mondta ki a végső döntést. Exe, Mac Miller halála ugyanis rendkívül fájdalmas volt számára, és emiatt az egész életét át kell gondolnia. Pete nagyon szerelmes belé, de megértette, hogy szabad teret kell adnia Arianának, azonban megbeszélték, hogy ettől függetlenül fognak találkozni egymással.

Noha a hír elég váratlanul érte a rajongókat, hiszen Ariana Grande és Pete Davidson egyaránt sokat beszéltek arról, mennyire boldogok együtt, bizonyos jelek mégis arra utalnak, hogy a szakítás nem a semmiből érkezett. Történt ugyanis néhány dolog a közelmúltban, amiből sejteni lehetett volna, hogy még sincs minden rendben a fiatal pár között.

Pete Davidsont hiába figyelmeztették, hogy álljon le a barátnős tetkókkal

Sztárok

Nem érdekel
Elolvasom

Kattints a galériára, ahol megtudhatod, melyek voltak ezek a jelek!

Galéria / 4 kép

Jelek, amik arra utaltak, hogy Ariana Grande és Pete Davidson szakítani fognak

Megnézem a galériát

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.
Nice job!
Imádom!
Tovább olvasok
Kép

Idézetek, amik jól jönnek bizonytalan időkben

Csak egyvalami biztos: hogy a tehénlepény a lapjára esik, állítja a népi mondás. Most pedig triplán olyan időket élünk, amikor ezen kívül elég sok minden bizonytalan. Szerencsére akadnak idézetek, amik másodpercek alatt helyrerántják az embert. Az Éva magazin írása.

Kép

Hozd ki a legtöbbet a farmerszoknyából: a szezon 9 kihagyhatatlan kedvence

Nézd meg milyen trükkökkel tudod feldobni a farmerszoknyád, amit akár a JOY-napokon is megvehetsz!

Kép

II. Erzsébet királynő minden nap visel valamit, ami különös életű anyósától származik

A The Crown című Netflix-sorozat reflektorfénybe állította Aliz hercegnőt, a brit királynő anyósát, akinek a sorsa már önmagában is regénybe illő. Kezelte Freud, megmentett egy zsidó családot, apácarendet alapított, hogy csak pár érdekességet említsünk. Lássuk csak, mit tudunk még róla.

Kép

A nyár legmenőbb kiegészítője: 5 négyszögletes napszemüveg, ami feldobja a szetted

Újabb napszemüvegfazon hódítja meg a divatőrültek szívét.

Kép

A blogger, aki 20 kiló pluszsúllyal másolja híres emberek öltözködését, és ez jól áll neki

Blogot vezet, könyvet ír, van egy saját kozmetikai cége és több százezer nőt inspirál a közösségi médián. Az amerikai Katie Sturino bebizonyította, hogy plus size nőknek is van helye a divatvilágban. Az Éva magazin írása.

Kép

Hétvégi olvasnivaló: 3 e-könyv újdonság, ami kiszakít a mindennapokból!

Akár a komolyabb, akár a könnyedebb olvasmányokat szereted, bőven vár rád kaland a könyvújdonságoknak köszönhetően.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem