Ehhez mit szól Ariana Grande? Pete Davidson először szólalt meg szakításukkal kapcsolatban

Getty Images
Izabella

Ariana Grande és Pete Davidson szakításával kapcsolatban Ariana már múlt héten megszólalt, Pete azonban még csak most, ráadásul nem épp azt mondta, amit sokan hittek.

Úgy gondolta mindenki, hogy Pete Davidsont jobban megviselte, hogy felbontotta vele eljegyzését Ariana Grande, ugyanis a sztár a bejelentés után letörten ment utcára, sőt, még az egyik Arianára emlékeztető tetkóját is átvarratta, hogy felejthessen.

Ariana Grande ugyan felszabadultnak tűnt, mikor kiderült a szakítás, de aztán közölte a rajongóival, hogy igazán rémes érzelmi állapotban van, és még a közösségi oldalakról is letörli magát.

Pete egy hétig nem is nyilatkozott az eljegyzés felbontásával kapcsolatban, most azonban megtette, és úgy gondolta, egy viccesnek szánt poszt lesz a legjobb módja ennek. Egy showműsor vendége volt komikusként, ahol elsütötte a másor elején azt a poént, hogy épp lakótársat keres.

Van valakinél kiadó szoba? Vagy esetleg keres valaki lakótársat? Jönnék.

-

Ezután még azt is hozzáfűzte, igaza lett azoknak, akik mondták neki, hogy ne csináltasson Ariana tetkókat magára, és már ott tart, hogy az anyukáját sem merné magára varratni, nem hogy a szerelmét. Azért ez igencsak csalódottan és szomorúan hangzik.

Hiába poénkodik Pete, mindenki tudja, hogy szomorú Ariana miatt.

Sokak szerint már látni lehetett, hogy hamarosan szakítanak. Nézd meg, miből!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Jelek, amik arra utaltak, hogy Ariana Grande és Pete Davidson szakítani fognak