Máris vége a nagy szerelemnek: Anna Kendrick és Bill Hader szakítottak

Jason Merritt/Getty Images
Bíró Eszter

Pedig úgy tűnt, hogy minden rendben van.

Anna Kendrick és Bill Hader másfél éve kezdett randevúzni egymással, a kapcsolatuk pedig boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt, ezért is állnak értetlenül a rajongók, hogy a sztárpár mégis a szakítás mellett döntött.

Olvasd el ezt is!
Fény derült a titokra: egy éve az alábbi híres színésszel randizgat Anna Kendrick

Bár kapcsolatukat nem verték nagy dobra, mégis mindenki tudta, hogy együtt vannak. Szerelmük 2019-ben kezdődött, mégpedig a Disney+ egyik filmjének, a Noelle-nek a forgatásán, amelyben mindketten főszereplők voltak. Kapcsolatukról mindig szűkszavúan nyilatkoztak, mivel az AZ sztárjának előző házasságából három gyermeke is van, akiket mindenképp meg akart kímélni a búlvárlapok cikkeitől.

Bill magánélete ugyanis már amúgy is egyre nagyobb figyelmet kapott, amikor a Narancsvidék egykori sztárjával, Rachel Bilsonnal szűrte össze a levet néhány hónapra. Hogy pontosan mi volt az oka a szakításnak, még nem tudni, de sokan arra tippelnek, hogy Bill családapa kötelességei okozhatták a problémát, hiszen három gyerek nevelése nagy figyelmet és időbeosztást követel.

Billhez hasonlóan Anna Kendrick sem szeret a szerelmi életéről beszélni, bár néhány évvel ezelőtt a Shaun Of The Dead rendezőjével, Edgar Wrighttal hozták hírbe, akivel szintén pár hónapig tartott a kapcsolata.

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Hírességek, akikről meglepő dolgot mondott exük a szakítás után