2017-ben ő volt a világ legszebb kislánya: így néz ki manapság

KristinaKibler/Getty Images
Dóri

A ragyogóan kék szemű Anastasiya Knyazeva kétéves kora óta modellkedik, és egyre nagyobb sikereket ér el a divatszakmában, továbbá a televíziózásban is.

Bár a szépség természetesen relatív, és a történelem sokszor számtalanszor átalakult már a fogalomról alkotott képünk, azért időről időre kinevezik azokat, akiket aktuálisan a leggyönyörűbbnek tartanak – ehhez általában az aranymetszés szabályát hívják segítségül. 2017-ben például az elképesztően kék szemű, angyali arcú Anastasiya Knyazeva lett a világ legszebb kislánya.

Anastasiya alig múlt kétéves, amikor a modellkedés útjára lépett, és mire betöltötte a négyet, máris óriási sikereket könyvelhetett el a szakmában és olyan nemzetközileg is elismert modellekhez hasonlítottak, mint Irina Shayk. A népszerűségének titka többek között az, hogy fiatal kora ellenére is otthonosan érzi magát a reflektorfényben, nem jön tőle zavarba.

Az édesanyja egyébként 2015-ben hozta létre az Instagram-profilját, ahol világszerte felfigyeltek rá és ma is több mint egymillióan követik a mindennapjait. A közösségi médiának köszönhető az is, hogy a kislány felkeltette a The Daily Mail érdeklődését is, akik 2017-ben, az akkor hatéves Anastasiyának adták a világ legszebb kislányának járó címet – ő pedig azóta a divatipar mellett már a TV-ben is kipróbálta magát.

Az elismerései ellenére az édesanyja nem hagyja neki, hogy dívává váljon: Anastasiya a kortársaival együtt jár állami iskolába. A tanulmányai fontosak a szülei számára, meg akarják óvni őt a hírnév árnyoldalaitól és nem akarják, hogy idő előtt felnőjön, szeretnék, ha élvezhetné a gyermekkorát, amíg csak lehet: a lányuk angolórákat és táncleckéknek vesz, szeret énekelni, illetve szívesen lenne cukrász vagy állatorvos is.

Nézzük, kiket tartanak a világ legszebb nőinek a tudomány szerint!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
A top 10 legszebb nő a világon a tudomány szerint