Az Amerikai Pite egykori csillagát szétszedték a kommentelők fürdőruhás képei miatt

InterCom/Amerikai pite című film
Léna

A színésznő sosem foglalkozott a negatív beszólásokkal, de most elege lett.

A 2000-es évek elején Tara Reid volt Hollywood "jó csaja." A színésznő előtt hamar megnyíltak a kapuk, sorra bombázták szerepekkel, és bizony nem kevés férfi szív dobogott hevesebben, amikor megjelent a képernyőn. Leghíresebb szerepe talán az Amerikai pitéhez kötődik, de ezen kívül is számos romantikus vígjátékban tűnt fel, mígnem több olyan döntést is hozott, melyek karrierjét negatív irányba befolyásolták.

Olvasd el ezt is!
Ez nem lehet igaz! Az Amerikai Pite sztárjára már rá sem lehet ismerni

Úgy véli, a sok-sok Arany Málna-jelölésnek is köze lehet ahhoz, hogy Hollywood elfordult tőle, de egyévados realityjét, valamint félresikerült plasztikai beavatkozásait okolja. De hozzátette, hogy a rengeteg bulizás sem segített, és bizony függőségekkel is megküzdött. Bár soha többé nem sikerült visszatérnie a nagy sztárok közé, a Sharknado-filmekben mai napig játszik, valamint igyekszik egészségesebb életet élni.

Nemrég viszont netes beszólásokkal kellett megküzdenie. Tara Reid ugyanis közzé tett magáról néhány bikinis fotót Instagramon, amit rengeteg durva komment özönlött el rövid időn belül. Íme a kép:

A színésznő lelki állapotának értelemszerűen ezek a beszólások kicsit sem tettek jót, így rövid időn belül nyilvánosan üzent mindenkinek, aki szerint túl sovány, rosszul néz ki, és inkább rejtegesse alakját.

Mindenkinek, aki kikommentelte magából az irántam érzett utálatát a tegnapi művészi fotóim láttán, ez csak a kamerabeállítás volt. Itt egy másik kép tegnapról, ami megmutatja, hogy nem vagyok túlságosan sovány, csak gyors az emésztésem. Akinek szintén gyors az emésztése, tudja, hogy lehetetlen plusz kilókat felszedni. Pedig mást sem csinálok, csak eszek. Azok, akik valami szépet írtak és kiálltak mellettem, imádlak titeket! Inkább szeretetet küldjünk, ez az egyetlen dolog, ami megmentheti ezt a világot.

-

Tara Reid egyébként az elmúlt években rengeteg negatív beszólást kapott félresikerült plasztikai beavatkozásai miatt. A színésznő maga is tisztában van ezekkel: a 2000-es évek elején műttette meg mellét, valamint kért hasára zsírleszívást, ám mindkettő rosszul sült el. Az egészre P. Diddy 35. szülinapi partiján derült fény, amikor egy rossz mozdulatnál leesett róla felsője, és a fotósok megörökítették testét. Azóta ismét kés alá feküdt, nem is egyszer, hogy ezeket a hibákat rendbehozassa.

Soha többé nem leszek már tökéletes, de legalább az önbizalmamat visszakaptam.

- nyilatkozta ezzel kapcsolatban néhány éve.
Olvasd el ezt is!
Fotó: Az Amerikai pite cserediákja, Nadia ma már egészen más életet él, mint a 2000-es évek elején